INSIDER

Szerző IF

Létrehozva: 2024.02.14.

„A tüdőm tele volt vízzel és iszappal” – Áron minden vágya, hogy újra járni tudjon

Áron egy szerencsétlen baleset következtében lebénult. A fiatal fiú viszont nem búslakodik, hanem próbálja a jelenlegi helyzetből is kihozni a legjobbat. Egyik fő célja pedig nem más: újra járni szeretne.

Ahogy arról lapunk korábban beszámolt, a focibajnokság megnyerése után, 2021-ben, egy nyári napon, a most 20 éves Thuróczy Áron a barátaival a Körös-partra sietett, hogy együtt ünnepeljenek. A gyulai román gimnázium diákja a vízbe ugrott, de a feje nekicsapódott egy víz alatti tárgynak, melynek következtében azonnal lebénult. Áron több kezelésen is túl van már és mindent megtesz annak érdekében, hogy a felépülése minél sikeresebb legyen. Bár a mindennapjai megváltoztak, minden erejével azon van, hogy teljes életet élhessen.

Áron hálás mindazért, amije van / Fotó: Instagram

Az ütés során szilánkosra tört az 5-ös csigolyája és a víz alatt azonnal lebénult.

Körülbelül fél centiméter választott el a vízfelszíntől. Amikor fel akartam állni, nem értettem, hogy mért nem mozog a lábam. Ezután ki akartam tolni magam kézzel, de az sem mozdult. Ekkor jöttem rá, hogy nem tudok egyedül kijönni a vízből. 

– emlékezett vissza.

Szerencsére, a barátai azonnal a segítségére siettek és kihúzták a vízből, ám addigra Áronnak már nem volt pulzusa. Rohammentő szállította kórházba és azonnal életmentő műtétet végeztek el rajta.

„Az ötös csigolyám szilánkosra robbant, a hatos repedt, és a tüdőm teli volt vízzel, iszappal, hínárral, mindennel. Azt szívni kellett, és kérdéses volt, hogy a tüdőm túléli-e, lélegeztetőgépen kell-e éljek életem végéig vagy sem. A műtét után még két hétig mélyaltatásban tartottak, majd ezután egy hónapot kórházban kellett töltenem. Aztán következett a fél év rehabilitáció” – mesélte.

Áron a mai napig is tornákra jár, illetve úszni is szokott.

„Sokan meglepődnek, hogy nem félek a víztől. A válasz roppant egyszerű, nem a víz volt a hibás, hanem én” – mondta.

Bár a fiatalnak csak egy százalék az esélye arra, hogy újra járni fog, mindig pozitívan áll hozzá a dolgokhoz.

Korábban azt mondták, lehet, hogy nem fogok életben maradni. Ehhez képest már számomra a járás egy olyan dolog, hogy bárki bármit mondhat, én dolgozni fogok azon, hogy sikerüljön. Lehet, hogy fogok tudni, lehet, hogy nem. Majd idővel eldől.

– tette hozzá Áron.

A fiú állapota már így is rengeteget javult. Azóta a kezét valamennyire már tudja mozgatni, de a lábát még nem. Mindeközben 50 ezer követője lett a TikTok-on. A fiú egy átalakított Volkswagen autón vezetni is szokott. A balesete óta Tik-Tokon osztja meg az emberekkel a történetét és azt, hogyan is lehet egy ekkora traumát feldolgozni. 

Nincs olyan, hogy lehetetlen. Ezt tanította nekem a baleset. Amikor hazajöttem a rehabról azt mondtam, hogy én újra fogok vezetni. Mindenki kinevetett. Ma ott tartok, hogy a balesetem óta több tízezer kilométert levezettem.

– részletezte.

Áron elmondása szerint a sport igazán az, aminek köszönheti az életét, így otthonra is egy kis edzőtermet alakítottak ki számára, ahol azonnal nekiállt az otthoni rehabilitációnak.

„A baleset előtt a sport szerves részét képezte az életemnek. Testépítő voltam, MMA-ztam, fociztam. Most már igaz, nem vagyok izmos és verekedni se tudok már úgy, mint régen, de ha ebbe nem öltem volna bele ennyi időt és energiát, akkor nem lehetnék most itt és ezt nem mondhatnám el. A tüdőm ugyanis nem lett volna olyan erős, hogy kibírja azt az időt, amit a víz alatt voltam. Illetve volt egy izomzatom, annak köszönhetem, hogy most a felsőtestemet így tudom mozgatni és így mozog a kezem” – sorolta Áron a felépülésének eredméyneit. 

 

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

hirtv.hu

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező Hszi Csi-ping kínai államfőt

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

vg.hu

Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!