INSIDER

Szerző t.t.

Létrehozva: 2024.01.05.

A vártnál is többet ér az emelt nyugdíj: mutatjuk a részleteket

Nyugdíjemelés: 1800 forint lehet a havi reálérték-növekedés. Módosított inflációs előrejelzésén a kabinet.

Kisebb lehet az infláció a kormány által korábban vártnál, ami mindenkinek jó hír, a nyugdíjasok esetében pedig már kalkulálható, hogy ez miként hat mintegy 2,5 millió ember pénztárcájára. A Világgazdaság úgy értesült,  hogy a kormány pár napja közzétett középtávú előrejelzése szerint kisebb lehet az előzetes 6 százalékos várakozásnál az infláció, amit most 6 százalékról 5,2 százalékra módosítottak. Mivel a januári nyugdíjemelés mértéke 6 százalék lesz, a 0,8 százalékkal kedvezőbb inflációs érték azt jelenti, hogy ugyanannyi pénzből több terméket, szolgáltatást lehet vásárolni.

vásárlás 
bolt
üzlet
élelmiszer
Nyugdíjemelés: 1800 forint lehet a havi reálérték-növekedés  Fotó: wavebreakmedia

Ahogy a Ripost is megírta, a kormány az előző évekhez hasonlóan 2024-ben is megőrzi a nyugdíjak értékét. Az újabb 6 százalékos emelés azt jelenti, hogy átlagosan több mint havi 13 ezer forinttal lesz magasabb a nyugdíj a decemberinél. Az emelt összeg először január 12-én érkezik a bankszámlákra. A mintegy 2,5 millió nyugdíjasnak további jó hír, hogy februárban érkezik a 13. havi nyugdíj is.

Az eddigi információk alapján azt is kiszámolható, hogy az előzetesnél vártnál kedvezőbb infláció mekkora reálérték-növekedésnek felel meg havonta.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján októberben még 210 ezer forint volt az átlagnyugdíj. Ez nőtt a 3,5 nyugdíjkorrekció hatására 217 ezer forintra. A 2024-es 6 százalékos nyugdíjemeléssel az átlagnyugdíj ősszege már kevéssel meghaladja a 230 ezer forintot.

Mivel a kormány a korábbi 6 százalékról 5,2 százalékra várja a 2024-es inflációt, a 0,8 százalékos csökkenés 230 ezer forintos átlagnyugdíj esetén havi 1840 forintos reálérték-növekedést jelent. (230000 x 0,008 =1 840) Természetesen ez csak akkor igaz, ha az idei év egészében a nyugdíjas infláció alacsonyabb lesz 6 százaléknál. 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mintha egy bombát dobtak volna erre az épületre, pedig így tervezték - képek

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk