INSIDER

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.12.16.
Módosítva: 2023.12.16.

Áldás, békesség vagy karácsonyi őrület? - olvasóinkat durván megosztja ez a téma

Sokak szerint a karácsony a családé, míg mások kifejezetten az ünnepre terveznek egy wellness, vagy éppen egy egzotikus tengerparti "nyaralást". Több táborra szakadva estek egymásnak a Ripost olvasói ebben a témában.

A karácsonyi ünnepek közeledte számos érzelmet vált ki az emberekből. Míg egyesek már december 27-én a következő évi karácsonyt várják, addig sokan a világ végére menekülnének előle.

Inkább elutazol vagy inkább beleveted magad a karácsonyba? Fotó: Ripost

A Ripost Facebook-oldalán azt a kérdést tette fel, hogy „Gondoltál már arra, hogy elutazz a karácsonyi őrület elől?”. Míg kezdetben csak két tábor csapott össze, mostanra már másképp áll a helyzet.

Az egyik csoport imádja feldíszíteni a házat, gondosan megtervezi az ünnepi menüt és az ajándékozás minden részletét. Ezzel szemben egy másik társaság szereti jó messziről figyelni az eseményeket és az ünnepi hagyomány nála abból áll, hogy elutazik és egyáltalán nem foglalkozik az ünnepi forgataggal. A harmadik csoport pedig elutazna, ha megtehetné, de sajnos otthon kell töltse az ünnepeket.

Alig egy napja került ki a Ripost Facebook-oldalára a kérdés, máris több százan osztották meg véleményüket, melyekből most szemezgettünk:

„Nem utazom el, mert mindig és ma is szeretek készülni ezekre a szép, kellemes, meghitt napokra.”

Mennék én, ha lenne miből!

„Nagyon sokszor eszembe jutott már, de még soha nem tettem! Sajnálom itt hagyni a gyerekeimet és az unokáimat! Akiket imádok!”

Folyamatosan ezen jár az eszem, minden évben. December 20-án elindulni és január 10-én visszajönni!

„Számunkra ez ugyanolyan nap, mint a többi, csak van, aki nagy feneket kerít neki.”

Nálunk Szent a Karácsony. Ilyenkor együtt a család, ami a legfontosabb. Igaz, sajnos már nem olyan, mint régen. A mama hiányában már nem olyan, de követjük az ő példamutató életét.

„Én a munkahelyemre szoktam utazni!”

Nem gondolok az utazásra! Nincs karácsony Kevin és őrület nélkül!

Nem kell ebből nagy ügyet csinálni. Összejön a család, mint máskor és ennyi.”

Milyen őrület? Itthon a legjobb. Az utazás, na az valóban őrület!

„A karácsony a család és a szeretet ünnepe. Az hogy sütni, főzni kell nem okozhat gondot, csak annak aki nem tiszteli. A gyerekek az otthon melegében érezték jól magukat, nem a hotelekben. Biztos, hogy semmi pénzért nem tenném másképp.”

 

origo.hu

Így zajlottak Hszi Csin-ping kínai államfő fogadásának előkészületei a Budai Várban

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

„Azt vettük csak észre rajta, hogy sárgul” – lánya elvesztéséről vallott a magyar színész

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

metropol.hu

„Elsődleges célponttá vált” – sztárklub csábítja Marco Rossi felfedezettjét

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

astronet.hu

Idén május 9-én van Áldozócsütörtök, vagyis Jézus mennybemenetelének napja

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Cukorbetegként is élhetnek teljes életet a gyerekek - ebben segít az Egy Csepp Figyelem Alapítvány

INSIDER

Döbbenetes szám, ennyi embert érint a demencia Magyarországon

INSIDER

Inspiráló nők a Gourmet országkóstolóján

INSIDER

Anyák napjáról hazafelé erőszakoltak meg egy borsodi lányt, olyan brutálisan, hogy jelenleg is mélyaltatásban van