Létrehozva: 2023.10.05.
Módosítva: 2023.10.07.

"Mindig is büszke volt gyermekére" - Karikó Katalin egykori tanárával kerestük fel szülei sírját

A köztiszteletben álló kisújszállási hentes egész életében büszke volt eminens lányára, de azt már nem érhette meg, hogy ő lett az első Nobel-díjas magyar nő. A Ripost Karikó Katalin egykori tanárával, dr. Tóth Alberttel kilátogatott a szülők sírjához.

Karikó Katalin Szolnokon született, de két testvérével együtt Kisújszálláson nevelkedett. Az egész város jól ismerte a családot, hiszen az édesapa, János hentesként tartotta el szeretteit, és a legtöbben nála vásároltak. Az üzletnek területet biztosító épület egyébként ma is áll, ma egy cukrászda üzemel a hentesbolt helyén.

Karikó Katalin szüleinek a sírja mindig szépen rendben van tartva. Fotó: Ripost/VT

Dr. Tóth Albert, a magyar Nobel-díjas tudós egykori gimnáziumi biológiatanára elkísért bennünket a Karikó szülők sírjához. Az idős tanárember úgy érzi, János és Zsuzsanna megérdemlik, hogy leányuk sikere kapcsán róluk is szó essen.

Az idős tanárember ma is szeretettel emlékszik Karikó Katalin szüleire. Fotó: Ripost/VT

János nagyon büszke volt a lányára, amit persze Kati meg is érdemelt. A szülők hihetetlen pedagógiai érzékkel nevelték a gyermekeiket. És milyen a sors? Ez a tiszteletre méltó, 1984-ben elhunyt apa 64 éves korában már itt feküdt, ebben a sírban. A lánya igazi nagy sikereiből már semmit nem érhetett meg, pedig Kati bizony évtizedek óta nemzetközileg elismert tudós. Az első szakmai elismerését már gimnazistaként elérte, hiszen egy versenyen ő nyerte a Jermy Gusztáv-díjat, majd Szent-Györgyi Alberttel levelezhetett. Senkinek nem kell elmagyarázni, milyen nagy szó, hogy egy tizenéves lányt egy Nobel-díjas professzor ennyire komolyan vett

 – mondta a Ripostnak a nyugdíjas tanár, és hozzátette: a családanya már többet megélhetett gyermeke fényes karrierjéből, hiszen 2018-ig – ha távolról is - támasza lehetett az Amerikában élő tudósnőnek.

Tóth Albert, Nobel-díjas tanítványa egykori iskolájában. Fotó: VT

"A sírt Kati testvére, Zsuzsi tisztességgel gondozza" – jegyezte meg Tóth Albert. - "Ma is nagyon összetartó a család."

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai változás: így néznek ki most a Született feleségek sztárjai - képek

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

„Bele sem merek gondolni, hogy már napok óta követhetett” – gimnazista lányt zaklattak Kamaraerdőn

INSIDER

Szijjártó Péter: az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

INSIDER

Lehűlés, zápor, zivatar: az egész országra figyelmeztetést adtak ki

INSIDER

Retteg egész Szeged: ismét fosófantom csapott le a városra