INSIDER

Szerző N.T.

Létrehozva: 2023.10.23.

Lesz itt minden, mint a búcsúban: ilyen időre számíthatunk a héten

Napsütésre, esőre, szélre és ködre is készülnünk kell a következő napokban.

A héten folytatódik az enyhe, de változékony őszi időjárás. Szerdán és pénteken több helyen is előfordulhat eső, a szél pedig többnyire élénk, olykor viharos lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. 

ősz, köd
Változékony időre számíthatunk a következő napokban Fotó: KISS ANNAMARIE / Hajdú-Bihari Napló

Hétfőn, a nemzeti ünnepen a ködfoltok és rétegfelhőzet feloszlását követően döntően fátyolfelhős idő valószínű szűrt napsütéssel, csapadék nélkül. A délies szél többnyire mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 24 fok között valószínű.

Keddre virradóra köd, illetve rétegfelhőzet is képződhet, utóbbi elsősorban az ország keleti, északkeleti harmadában tartósan meg is maradhat. Másutt a nap első felében fátyolfelhők szűrik a napsütést, majd délutántól egyre inkább megvastagszik a felhőzet nyugat felől. Délutántól kisebb eső előfordulhat, majd estétől jelentősen megnő a csapadékhajlam. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, néhol viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 16 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélvédett északkeleti részeken ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 23 fok között várható, a tartósan rétegfelhős tájakon viszont hűvösebb idő valószínű.

Szerdán a nap első felében felhős idő valószínű, majd a délutáni órákban szakadozik, csökken a felhőzet. Több helyen - akár több hullámban - fordulhat elő eső, zápor, kis eséllyel zivatar is. Nagy területen megélénkül, időnként meg is erősödik a nyugatira, északnyugatira forduló szél. A minimum-hőmérséklet 8 és 16, a maximum-hőmérséklet 13 és 22 fok között várható, délkeleten a magasabb értékekkel.

Csütörtökön nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, helyenként előfordulhat eső, zápor. Hajnalban ködfoltok képződhetnek. A nyugati, délnyugati szelet időnként élénk lökések kísérhetik. A hajnali 3-12 fokról általában 13 és 22 fok közé emelkedik a hőmérséklet, a déli megyékben lesz a melegebb.

Pénteken kezdetben felhős idő valószínű, majd a nap második felére szakadozhat, csökkenhet a felhőzet. Többfelé kell esőre, záporra számítani, a szél nyugatira, északnyugatira fordul, többfelé megerősödik, néhol akár viharossá fokozódik. Hajnalban 8-15, a délutáni órákban 13-21 fok valószínű.

Szombaton gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, helyenként előfordulhat csapadék és néhol megélénkül a déli, délnyugati szél. A minimum-hőmérséklet 5 és 11, a csúcsérték 15 és 22 fok között alakul.

Vasárnap változóan felhős idő a legvalószínűbb, helyenként eső, zápor előfordulhat és a délnyugati légmozgás időnként megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, míg a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 22 fok között várható - írja az MTI. 

 

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Mohásodik a füved a kertben? Ezzel a trükkel tüntetheted el

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Figyelmeztetést adott ki az állatorvos: ez a négy kerti növény halálos a kutyákra

INSIDER

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: a mostani városvezetéssel az a baj, hogy a szív és a meló is hiányzik belőle

INSIDER

Nagy Márton: továbbra is alacsony szinten maradt az infláció