Létrehozva: 2023.10.31.

A hidegfront elvonul, de jön rosszabb Mindenszentek és Halottak napján

Megmutatjuk, milyen idő lesz akkor, amikor a temetőket látogatod majd, hogy ott emlékezz meg szeretteidről. A hidegfront elvonul ugyan, szélre azonban számíthatsz.

A hétfői melegfront után kedden egy hidegfront terheli meg szervezetünket, mely Mindenszentek (november 1.) és Halottak napján (november 2.) is befolyásolja majd az időjárást.

temető, temetés, mécses, gyergya, halottak napja, mindenszentek
Változékony időre kell számíts Mindenszentek, valamint Halottak napján is Fotó: Shutterstock

A napokban érkező lehűlés mellett egyre többfelé alakulnak ki heves esőzések, záporok, zivatarok, melyek miatt kedd éjfélig riasztást adtak ki. Heves zivatarokra is van esély, amelyekhez felhőszakadás, jégeső és viharos széllökések is társulhatnak kedden. A keddi csúcshőmérséklet még így is 15 és 25 Celsius-fok között várható.

November 1-én szerdán, Mindenszentek napján a hidegfront elvonul ugyan, mégsem lesz olyan kellemesen meleg időnk, mint a hét elején. A reggeli órákban 9-12, a délelőtt folyamán 12-16, délután 14-17, kora este pedig 10-12 Celsius-fokra kell számítani – jelezte előre a Köpönyeg. Jellemzően napos, a délután folyamán fátyolfelhős idő várható. Szélre azonban egész nap számíthatsz. Néhol előfordulhat gyenge eső, zápor, de napközben nem lesz jelentős csapadék. Mindenesetre legyen nálad esőkabát, hiszen a temetőkben sokan lesznek, illetve egész nap fúj majd a szél, ami miatt nem biztos, hogy az esernyő a legjobb választás, amikor megemlékezel szeretteidről.

November 2-án csütörtökön, Halottak napján napos és kevésbé napos időszakok váltják majd egymást. Az enyhén felhős időszakokban sem várható jelentős csapadék, szél azonban továbbra is igen. A hajnali pára- és ködfoltok után reggel 9-11, délelőtt 10-14, délután 14-17, kora este 13-15 Celsius-fok várható. A nappali minimum 3, a nappali maximum pedig 19 Celsius-fok körül alakulhat. Érdemes rétegesen öltözködnöd.

A vasárnapi óraátállítás, a hétfői melegfront, a keddig hidegfront és a hetet jellemző változékony időjárás miatt a szervezeted folyamatos terhelésnek van kitéve. Így amellett, hogy valószínűleg napok óta nem tudsz rendesen pihenni, az alvási nehézség, a keringési problémák, a görcsök, a balesetek kockázatától is tartanod kell. A várandós kismamák esetében fennáll a koraszülés kockázata, így rájuk most különösen oda kell figyelni, ahogyan az idősekre és a kisgyerekekre is.

 

origo.hu

Dancsó Péter nevetségessé tette az amerikai nagykövettel pózoló influenszereket, ki is szórták a toplistáról

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Fergeteges gólyahír: megszületett kedvenc színésznőnk kisbabája

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

INSIDER

Mindenüket elvesztették a szegedi robbanásban: megható módon próbálnak segíteni a dajkán és kisfián

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter ennél baloldalibb már nem is lehetne - Videó

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Karácsonyék kitiltanák az autók kétharmadát Budapestről