tóth gabi
Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Veszprém vármegye egyes járásaira az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden délelőtt.
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a riasztással érintett járásokban a következő órákban hevesebb zivatarokra lehet számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is.
Az előrejelzés szerint kedden a délelőtti óráktól egy nyugat felől érkező hidegfront mentén zivatarokra kell számítani, előbb a Dunántúlon, majd fokozatosan keletebbre is. Főként a Dunántúl és az Alföld déli részén a zivatarokat óránkénti 70-80 kilométeres széllökések kísérhetik, de itt egy-egy heves zivatar is előfordulhat óránkénti 90-100 kilométeres lökésekkel, jégesővel, illetve rövid idő alatt lehulló nagy csapadékkal.
Az ismétlődő záporos csapadékból a délnyugati területeken néhol 20-30 milliméter is összegyűlhet a nap folyamán. Késő estére várhatóan megszűnik a zivatartevékenység az országban - írták.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt javasolja, hogy ahol hevesebb zivatarok miatt van érvényben riasztás, a kerti bútorokat, szerszámokat, kisebb cserepes növényeket vigyék fedett helyre, és ne parkoljanak fák alá. Aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezze a 112-es segélyhívón - kérik.