Létrehozva: 2023.09.17.

Ezért lepik el a rendőrök az iskolákat: indul a Biztonság Hete!

A legtöbb baleset tudatos magatartással, megfelelő odafigyeléssel és néhány alapszabály betartásával elkerülhető. Többek között erre hívja fel a figyelmet a most induló Biztonság Hete.

Idén már 7. alkalommal rendezik meg a Biztonság Hete programhetet szerte az országban. Szeptember 18–23. között az Országos Rendőr-Főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága és a Magyar Biztosítók Szövetségé több tucat helyszínen, nagyszámú együttműködő szervezettel közösen tart közlekedésbiztonsági, az általános biztonsági ismereteket erősítő programokat.

biztonság, biztonságos közlekedés
Sok iskolában lesz biztonságos közlekedésre felhvó előadás. Fotó: Berán Dániel

A biztonság hetéről

A MABISZ és az ORFK- OBB 2017 óta szervezi meg a programsorozatot, amihez kapcsolódóan harmadik éve a Child Safety néven létrejött, nemzetközi baleset-megelőzési együttműködésre is sor kerül. A tematikus hét apropóját az adta, hogy szeptember 20-a 1954. óta a gyermekek világnapja, és 1993. óta biztosítási világnap is. Ugyanígy szeptemberben rendezik meg az európai rendőrségi szervezet, a ROADPOL által kezdeményezett Safety Day(s) elnevezésű programot is. A cél idén is a mindennapok biztonságának erősítése a közlekedésben, az otthonokban, a munkahelyeken és az élet minden más területén is.

Rengeteg diákhoz eljuttatják ilyenkor az üzenetet

Az elmúlt években több, mint 75.000 magyarországi diák vett részt a Biztonság Hete programjain. A szakértők látványos bemutatók és érdekes előadások segítségével hívták fel a gyermekek figyelmét a mindennapi kockázatokra, veszélyekre, azok helyes kezelésére, a balesetek megelőzésének fontosságára és módjára, a biztonság legkülönbözőbb aspektusaira. A program aktív résztvevői a Rendőrség, a Katasztrófavédelem, a Vöröskereszt és számos egyéb közreműködő szervezet szakdolgozói, valamint biztosítási szakemberek is. Az együttműködő szervezetek listája itt található.

Itt kezdődik idén a programsorozat

A hetet a szervezők a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen nyitják meg, majd minden megyében iskolai programok, családi napok, balesetmegelőzési bemutatók zajlanak. A színes, tematikus hét záróeseménye a zsámbéki Driving Camp-ről jelentkezik, szeptember 23-án, a NIT Hungary ’5 tengelyen biztonságban’ verseny és családi nap rendezvényével együttműködve. A részletes programokat és az arról készült videókat itt, és itt teszik majd közzé, az eseményről pedig itt lehet részletesen olvasni.

 

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről