Létrehozva: 2023.07.25.

Az amerikai katonák már az adófizetők pénzéből válthatnak nemet - szabadság is jár érte

Több száz nap felmentés jár a bevetés alól azoknak a katonáknak, akik megváltoztatják a nemüket. Dübörög a genderlobbi...

A világon nagy tisztelettel tekintünk azokra a katonákra, akik önfeláldozóan szolgálják hazájukat, és készek életüket is adni érte. Az Egyesült Államok hadseregében nagy hagyománya van az erős és elkötelezett katonák kiképzésének. Azonban a közelmúltban olyan változások történtek, amelyek néhány körben vitát keltettek. Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma nemrégiben kiadott egy dokumentumot, amely azon transznemű katonák szolgálati feltételeit rögzíti, akik valamilyen nemátalakító beavatkozást végeztetnek el - írja a V4NA.

A veteránok felvonulása Fotó: Fotó: Pixabay

Öt év alatt tiltásból támogatás

Az amerikai hadsereg 2018-ban még betiltotta a nemi identitászavarban szenvedő transz mozgalom tagjainak felvételét a hadseregbe. Ezt azonban rövid idő alatt kegyetlenül megtorolta a genderlobbi, hiszen pár év múlva már nem csak fel kellett venni ezeket a személyeket, hanem 2021-ben kinevezték az első négycsillagos admirálist, aki férfi létére szoknyában járt. Ez a tendencia azóta csak fokozódik. Nagy megdöbbenést váltott ki, hogy olyan ösztöndíjprogram indult 2022-ben, ami kizárja a nemiségükhöz ragaszkodó férfiakat, egy másik ösztöndíj kapcsán pedig a fehér bőrszín volt kizáró ok.

A transz admirális és a nukleáris energiaügyi miniszterhelyettes Forrás: Facebook

Mentesülnek a bevetés alól

A védelmi minisztérium dokumentuma szerint a transznemű szolgálati tagoknak maximum 300 nap felmentés jár a bevetések alól, ha valamilyen nemátalakítással kapcsolatos beavatkozást végeztetnek el. Ez az időkeret a beavatkozás típusától és a lábadozáshoz szükséges időtől függ. Az adófizetők pénzén bizonyos hormonterápiák és sebészeti beavatkozások is elérhetőek a Womack Army Medical Centerben, az Egyesült Államok hadseregének egyik katonai kórházában. A dokumentum szerint 12 hónapos hormonterápia után a transznemű katonák kérhetnek sebészeti ellátást, beleértve a felsőtesten és alsótesten végzett műtéteket is. A fenék és a hangszálak módosítása egyenlőre nem részesül állami támogatásban, így ezeket a beavatkozásokat a transznemű katonáknak saját költségen kell elvégeztetniük. A haladó hadseregben azonban a lézeres szőrtelenítés már az adófizetők pénzéből térítendő beavatkozás.

Szoknyában könnyebb lesz a katonalét

A nemi átmenet befejezése a dokumentum szerint szintén jelentős időt vehet igénybe, azt írják, körülbelül 9-18 hónapot. Ezen időszak alatt a szolgálatot teljesítő, szoknyába bújó férfi katonák felmentést kérhetnek bizonyos szabályok és kötelezettségek alól. Azok, akik nőként szeretnének tovább szolgálni, már az átmenet folyamatában női egyenruhát viselhetnek, sminkelhetik magukat, és használhatják a női lakrészeket és mosdókat. Egyes szabályok szerint ezek a katonák mentesülnek a férfiak erőnléti vizsgálatai alól, és helyettük a női kritériumoknak kell megfelelniük.

Kiölik a morált a katonákból

Az újításnak nevezett elmebajt a hadsereg vezetése, úgy tűnik teljesen komolyan gondolja, ugyanakkor a nem teljesen átmosott agyú közkatonák jó része felháborodik ezen és tiltakozik ellene. Egy hadsereg ütőképességét nem elsősorban a felszereltsége vagy a kiképzettsége adja, hanem mindenekelőtt a morálja. Az a baráti-bajtársi hangulat, amiben tudod, hogy számíthatsz a társadra, és a társaid is számíthatnak rád. Az egyes csoportok igazságtalan pozitív diszkriminációja az egyik legjobb útja egy teljes hadsereg moráljának a szétveréséhez – erre katonai szakértők figyelmeztetnek. Belegondolva, kellemetlen dolog lehet, ha éles bevetésen a női hormonnal teletömött tűzpárod éppen sírógörcsöt kap egy tüzérségi támadás alatt, mert elkenődött a sminkje.

Erőszakosan nyomul a genderlobbi

Az Egyesült Államok hadserege mindig is kiemelkedő és elkötelezett katonákkal büszkélkedhetett. A transznemű szolgálati tagokra vonatkozó új irányelvek, amiket a genderlobbi erőltetésére vezettek be, azonban felvetnek olyan kérdéseket és aggodalmakat, amelyeket alaposan meg kell vizsgálni. Hogyha pedig ennek a lobbinak behódoló személyeket igazságtalan előjogok és könnyítések illetnek meg, akkor az könnyen vezethet az egész hadsereg moráljának gyors leépüléséhez - vélekednek katonai szakértők.

 

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

ripost.hu

Kiderült, együtt van-e még a Házasság első látásra egyetlen házasságban maradt párja

magyarnemzet.hu

Végelszámolás alatt a Momentum, elnökségi tag távozik

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

ripost.hu

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak