Létrehozva: 2023.05.06.

Országbérlet és vármegyebérlet: béren kívüli juttatásként is adható!

A két új bérlettípus is felkerül a cégek cafeterialistájára, vagyis béren kívüli juttatásként is adható a dolgozóknak. Jó hír, hogy bárki kifizetheti a beosztottja országbérlet és vármegyebérletét!

Idén már többször változtak a munkába járás térítésének szabályai. Legutóbb az új bérlettípusok bevezetése miatt korrigálták őket. Ennek alapján a közigazgatási (település) határon kívülről a munkahelyre utazók számára a jegy, bérlet támogatásával vagy kilométer-térítéssel csökkentheti a cég a dolgozók felmerülő költségeit. Immár a országbérletek és vármegyebérletek is bekerültek a szabályozásba.

országbérlet, vármegyebérlet, bérlet, MÁV, applikáció, vonatjegy
Bárki kifizetheti a beosztottja ország- és vármegyebérletét! Fotó: Karnok Csaba / Délmagyarország 

Aki kocsival jár dolgozni, annak idén ennyivel emelték a kilométerpénzét

A kilométerköltség-térítés mértéke 2023 elején a duplájára emelkedett, ennek köszönhetően a munkáltatók az idén 30 forint/kilométer térítést adhatnak adómentesen azoknak a dolgozóiknak, akik autóval járnak be a munkahelyükre. Speciális esetben és utazási helyzetben pedig 18 forint/kilométer térítést köteles adni a juttató a munkatársaknak.

Ennyibe kerülnek az új bérletek

A vármegye- és országbérletek harmincnapos érvényességűek és megvásárolhatók személyesen a MÁV jegypénztáraiban, automatáiban, applikációjában, valamint a Volánbusz jegyirodáiban, illetve a BKK jegypénztáraiban és automatáiban. A teljes árú vármegyebérlet 9450 forintba, az országbérlet 18900 forintba kerül.

Ami tömegközlekedéssel jár be dolgozni, az is kaphat munkába járási támogatást

Tömegközlekedéssel való munkába járás esetén a jegy, valamint a bérlet árának 86 százalékát köteles kifizetni a munkáltató, de a teljes ár is téríthető anélkül, hogy a munkaadónak külön adót kellene a fizetéskiegészítés után fizetnie.

Már országbérlet és vármegyebérlet is adható béren kívüli juttatásként

Március végén jelent meg az a rendeletmódosítás, ami azt rögzíti, hogy megfelelő feltételek mellett a munkába járáshoz a munkáltató helyközi ország-, illetve vármegyebérletet is biztosíthat a munkavállalók számára- emelte ki Fata László, a cafeteriatrend.hu juttatási szakértője a Világgazdaságnak. Amennyiben a bérleteket, jegyeket elektronikusan, papírra nem nyomtatható módon veszik meg, úgy az elszámolás az új módosítás alapján a kiállított elektronikus számla és az ehhez a szolgáltató által küldött igazolás alapján történhet.

Itt nézheted meg, hogy megéri-e vármegyebérletet venni

A MÁV–Volán-csoport által létrehozott orszagberlet.hu weboldal segíti az utasok tájékoztatását és a megfelelő bérlettípus kiválasztását. A honlap térképen ábrázolja az elérhető helyközi távolsági buszokat, valamint a vasúthálózatot és ugyancsak térképen kereshetők ki az értékesítőhelyek, amelyek között külön jegypénztárakra és automatákra is lehet keresni. Az orszagberlet.hu másik hasznos eleme, hogy több útvonal jelenlegi bérletárait hasonlítja össze az új vármegyebérlet 9.450 forintos árával, így szemléltetve, hogy az új típusú bérlettel mennyit takaríthatnak meg az utasok havonta.

 

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Meghúzta a vonalat Vilmos herceg, ezt tiltotta meg Katalinnak

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

Magyar Péter őrjöngve, káromkodva támadt egy templomi menetre

mandiner.hu

Akcióba lépett a magyar titkosszolgálat Petikére állított kétezer ügynöke

origo.hu

Meghalt a világhírű DJ gyönyörű szerelme

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

INSIDER

Ettől fájhat a fejed: durva kettős front zavarja meg a kora nyárias időt, ekkor éri el az országot

INSIDER

„A tanyának eszmei értéke van számomra” – Segítséget kér a gyönyörű aranykalászos gazdasszony, veszélybe került a tanyája

INSIDER

„Jelenleg nincs rá gyógymód” – Egyetlen esélye van az életre a 4 éves Marcinak