Létrehozva: 2023.05.24.
Módosítva: 2023.05.24.

Egyre több utas gyanakszik csaló ellenőrökre – válaszolt a BKK

Egyre több utas osztja meg a közösségi médiában, hogy furcsa, csalásra utaló viselkedést tapasztalnak a BKK-ellenőröktől utazás közben. Felkerestük a céget, hogy megtudjuk, mi állhat a háttérben.

Több utas is panaszkodott rá az elmúlt időszakban a közösségi médiában, hogy összetűzésbe kerültek BKK-ellenőrökkel utazás közben. Az utasok szerint több BKK-ellenőr is azt állítja az automatából vett bérletet/jegyet leellenőrizve, hogy hamis, és helyszíni bírságot próbálnak kiszabni az utazókra. Legutóbb egy édesanya posztolt erről, aki lánya védelmére kelt, amikor az ellenőr azt mondta, hogy hamis a bérlete így rendőrt hív. Amikor az édesanya jelezte, hogy nem lehet hamis, mert automatából vették, akkor az ellenőr azzal védekezett, hogy „csak viccelt". Most utánajártunk az ügynek, és megkérdeztük a BKK Kommunikációs osztályát, mi állhat az ellenőrök viselkedése mögött.

Az utasok szerint nem kizárt, hogy az ellenőrök saját zsebre akarnak dolgozni  Fotó: BKK

„Tök komoly arccal közölte a kaller, hogy a bérlet lejárt, és rendőrt hív"

Egy édesanya május 14-én osztotta meg a közösségi médiában a tapasztalatát, miszerint aznap délután a lányát megpróbálta megbüntetni egy ellenőr. A probléma csak az, hogy a fiatal hölgynek érvényes bérlete volt. Az ellenőr először azt állította, hogy a bérlet lejárt, majd leellenőrizve azt, hogy hamis. Nóra felháborodva írta le a történeteket.

Tök komoly arccal közölte a kaller, hogy a bérlet lejárt: miután lecsipantotta, azt mondta hamis bérlet... Elkérte, és mondta, rendőrt hív. Itt váratlanul bekapcsolódtam a beszélgetésbe (addig nem látott),  hogy a bérletet automatából vettük, nem lehet hamis. Erre a srác visszaadta a lányom bérletét, és próbálta menteni a menthetőt, hogy ő csak poénkodott

– írta bejegyzésében az édesanya, aki azonnal a lánya védelmére kelt az eset közben, amikor látta, hogy az ellenőr meg akarja büntetni. A posztban ez után Nóra több kérdést is felvetett, ami ilyenkor minden utas fejében megfordul: 

„Kérdésem az lenne felétek, hogy lehetek-e naiv és beveszem, hogy poén? Vagy tényleg megvágta volna, ha nem vagyok ott? Zsebre akart dolgozni? Esetleg fel akarta szedni, és ez a „rendőrt hívok" szöveg valami új csajozós duma? Igazából költői kérdés, nekem egyértelmű, hogy tényleg lóvét akart"utalt arra az édesanya, hogy büntetés esetén helyszíni bírságot szab ki az ellenőr. Nóra számára az volt gyanús, hogy a BKK munkatársa először azt állította, hogy lejárt a bérlet, majd ellenőrzés után azt, hogy hamis. 

Az ellenőrök bármikor kérhetik utazás közben az érvényes utazásra jogosító jegyet vagy bérletet  Fotó: Ripost

Gyanútlan fiatalokra utaznak az ellenőrök?

Nóra posztja egész lavinát indított el és kiderült, hogy sokan tapasztaltak már hasonlót, nem csak a BKK részéről. A legtöbb kommentben szinte mindig megjelent egy kiskorú, akit megbüntetett az ellenőr, így sokakban felmerült a kérdés, hogy esetleg kifejezetten a fiatalokat akarják átverni az ellenőrök, bízva a naivitásukban. Egy fiatalkorút ugyanis sokkal jobban megijeszt egy ellenőr, könnyebben hisz is neki, és gyakran nem ismeri olyan jól a jogait sem. Nóra posztjából is ez rajzolódik ki, hiszen az ellenőr csak akkor állította, hogy viccelt, amikor már az édesanya a lánya védelmére kelt. 

Érvényes bérlettel utaztam, amikor azt mondta az ellenőr, hogy vagy azonnal fizetek vagy rendőrt hív. Elmentem egy ügyfélközpontba reklamálni, ott azt mondták, hogy azonnal tegyek bejelentést ellene, mert szabálytalan, amit művelt

– osztotta meg tapasztalatát egy fiatal hozzászóló, és mint kiderült, nem ő az egyetlen, aki így járt.

„Nekem anno felnőtt fejjel is megjátszotta ezt egy ellenőrnő. Csak ránézett, és közölte, hamis. Mondtam, hol vettem, és hogy bizonyítsa már be, hogy hamis, mert akkor engem is átvertek. Fogta magát és elballagott" – írta egy másik kommentelő. 

Az üggyel kapcsolatban felkerestük a BKK Kommunikációs osztályát is  Fotó: BKK

A BKK válaszol

A leírt esettel kapcsolatban nem zárható ki, hogy a jegy- és bérletkiadó automaták május elején észlelt dátum- és időszinkronizációs zavara okozhatta a bizonytalanságot az ellenőrzés során. Az ellenőrök a bérletek érvényességét a hamisítványok hatékony kiszűrése érdekében elektronikus eszközzel ellenőrzik. A rendszerhiba miatt egyes esetekben hibás adatokat továbbított a hálózat, ennek lehet betudható, hogy az érintett bérleteket a rendszer az ellenőrzés során érvénytelennek mutatta, miközben azok valójában érvényesek voltak

– válaszolta meg kérdésünket a BKK Kommunikációs osztálya a konkrét esettel kapcsolatban. A Társaságot továbbá megkérdeztük arról is, hogy mit tehet egy utas, ha hasonlót tapasztal.

„A jegyellenőrök a hamisgyanús jegyeket vagy bérleteket elismervény ellenében szakértői vizsgálatra vonják be. Ha egy jegy kapcsán vetődik fel a hamisítás gyanúja, kollégáink pótdíjazást kezdeményeznek, és a jegyet a pótdíjazási dokumentumhoz csatolják. A 72 órás jegy, valamint minden ennél hosszabb érvényességű, bérlet típusú értékcikk esetében a BKK átadás-átvételi elismervénnyel veszi át az utasoktól az értékcikket, mellyel egy napig utazhatnak. Ha a jegyellenőr nem ad átadás-átvételi elismervényt, hanem a helyszíni pótdíj kifizetését erőlteti, vagy magánál tartja a bérletet anélkül, hogy bármilyen intézkedést tett volna, akkor azt javasoljuk ügyfeleinknek, hogy keressék a BKK telefonos ügyfélszolgálatát" – adta tudtunkra a cég. Hozzátették, hogy ha hamisgyanúsnak mutatkozik a jegy vagy bérlet, akkor a BKK szakértői vizsgálatnak veti alá, amelynek során kiderül, hogy az eredeti-e. 

Ha a szakértői vizsgálat igazolja a jegy vagy bérlet eredetiségét, a BKK tájékoztatja erről az ügyfelet, egyúttal lezárja a pótdíjazási ügyet. Ha viszont bebizonyosodik, hogy az értékcikk hamis, akkor elindul a követeléskezelési eljárás az utassal szemben, Társaságunk pedig rendőrségi feljelentést is tesz visszaélés miatt

– szögezte le a cég. 

A jegyellenőrök egyébként sok hamis bérletet már szemrevételezéssel is ki tudnak szűrni, ugyanis azok gyakran átragasztottak, átírtak vagy fénymásoltak, de a jegyellenőri készülékkel is ellenőrizni tudják. „Az értékcikken lévő QR-kód leolvasása után színkódokkal jelez a készülék, ha a felmutatott díjtermék nem szerepel az adatbázisban. Az ellenőri készüléken megjelenő zöld színkód azt bizonyítja, hogy a megvizsgált jegy vagy bérlet érvényes, eredeti" nyilatkozta a BKK.

Folyamatosan ellenőrzik a jegyellenőrök munkáját

A BKK minőségbiztosítási csoportja és a szakterületi vezetők napi szinten rendszeresen, illetve szúrópróbaszerűen is ellenőrzik, hogy a jegyellenőrök megfelelően és szabályosan végzik-e a munkájukat. Ha a Társaság hasonló esetet tapasztal, szigorúan eljár az érintett munkavállalókkal szemben. A BKK elmondta, hogy mindeddig ilyen jellegű panasz nem érkezett szakterületükhöz, de a közeljövőben ennek az ellenőrzésére is fokozott figyelmet fordítanak.

 

 

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Szomorú felvételek: egykori Malév-gép szenvedett balesetet Afrikában

ripost.hu

Magyar Péter csúnyán felsült, a követői fogják a fejüket

vg.hu

Kényszerleszállást kellett végrehajtania Besenyei Péternek egy katonai bázisrepülőtéren – fotó

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

travelo.hu

Videó: Apró kerecsensólyom fiókák születtek Fejér vármegyében

ripost.hu

„Csodálatos érzés” - Második gyermeke érkezéséről mesélt a TV2 sztárja

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Saját árfigyelőt kap az otthonfelújítási program - olcsóbb lesz a lakásfelújítás!

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Megbolondul az időjárás: megint ugrálni fog a hőmérő higanyszála

INSIDER

Kihúzták az ötöslottót, ezek voltak a vagyont érő nyerőszámok

INSIDER

„Még mindig hallom a sikolyokat ”- Kóbor lelkekkel beszélgetett a magyar szellemvadász csapat - Videó!

INSIDER

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!