Létrehozva: 2023.05.07.
Módosítva: 2023.05.07.

Meghalt az anyukája: segítőket keres magának a kerekesszékes 24 éves szépség

Merész ötletnek látszott, ám eddig úgy tűnik, a bátorsága kifizetődött a 24 éves Papp Viviennek. A lány, miután elvesztette a mindennapjait segítő édesanyját, a világhálón próbálkozott önkénteseket találni.

Számos olyan emberről tudunk, aki valami oknál fogva kerekesszékben kénytelen élni az életét, Papp Vivien is közéjük tartozik SMA betegsége folytán. A 24 éves lány formabontó dologba kezdett, kezdetben magán akart segíteni, de már egy segítőhálózat létrehozását tervezgeti.

Édesapja óvta a segítségkéréstől Vivient  Fotó: Olvasói

"Éljek úgy, hogy azt csinálom, amit szeretek"

Ugyanarra vágyik a fiatal szépség, mint a többi 24 éves.

Az elfogadásban nagyon sokat segített a családom; ők mindig azt mondták, és ma is ez a mottóm, hogy ugyanolyan ember vagyok, mint mindenki más. Éljek úgy, hogy azt csinálom, amit szeretek és ne akadályozzanak ezek a korlátok, amik valójában léteznek számomra

- kezdte mondandóját Vivien a Borsnak, aki többek között azt is elárulta, hogy öt éve vesztette el az anyukáját, aki mindenben a támasza volt, így nehezebbé vált az élete, mivel sokszor segítségre van szüksége a mindennapi léthez. Ekkor fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy ő bizony a közösségi hálón talál magának önkénteseket.

"Ha anyukám még élne, nem keresnék a segítséget, hiszen ő mindenben támogatott. Apukám tartott tőle, hogy úgymond idegenektől kérek segítséget, de az apukák már csak ilyenek. Ő mondta, hogy félt és legyek nagyon óvatos"

- fogalmazott a fiatal nő, aki idén összeköltözött a húgával és a főváros III. kerületében bérelnek lakást. Vivien nagyon tevékeny, egyik állásból a másikba megy, hiszen egyszerre karitatívsorsjegy-árus, egy kávézó regisztrációs munkatársa, illetve önkénteskedik, és érzékenyítő program szereplője, végül pedig blogját írja, amikor jut rá ideje.

Végtelen mosollyal fogadja az életét Vivien Fotó: Olvasói

"Én is tudok adni nekik valamit"

Az ötlet nem volt hiábavaló, mert jelentkeznek sorban az önkéntesek Viviennél, akikkel sokat beszélget a lány, mielőtt azok "Munkába állnának nála". 

Nagyon sokat jelent, hogy eljönnek és tényleg azt látom, hogy én is tudok adni nekik valamit, ők pedig rengeteget nekem. Ha például nekik is kell segítség, vagy egy barát akivel elmenjenek színházba, vagy moziba akkor én szívesen elkísérem őket. Egy jól működő segítőhálózatot szeretnék létrehozni

 - érvelt a fiatal lány, aki hálával fogad minden jelentkezőt.

Talán a szerelem is önkéntesként érkezik?

A minden nehézség ellenére életvidám lány bízik abban, hogy segítői mellett megtalálja élete párját is.

"Újabban úgy vagyok vele, hogyha valaki olyan partnerem, társam tudna lenni, aki úgy fogad el ahogy vagyok és lehetne vele tervezni, akkor nem lennék ellene úgy, mint eddig"

 - fejtette ki Vivien.

 

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

mandiner.hu

Ady Endre. Micsoda nagy költő, micsoda hitvány ember!

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről

INSIDER

A Kúria is megerősítette: jogellenesen építkezett Tordai Bence