Ilyen lesz sorkatonai szolgálat Európában

POLITIK
Létrehozva: 2023.02.04.

Véres dráma zajlik Kárpátalján: Kényszerrel viszik a magyar férfiakat a háborúba

Egyre kegyetlenebb módszerekkel hurcolják el a frontra a kárpátaljai magyar családapákat a háborúba. Sokan hiába bujkálnak a katonaság elől, ha rájuk találnak, elviszik őket a biztos halálba.

Kettétörte a magyar család életét a háború: Rosinyec Hajnalka a háború előtt boldogan nevelte a férjével a két közös gyermekét. 

A családfő úgy döntött, ha hívják, zokszó nélkül Ukrajna rendelkezésére áll. A heves csaták következtében a fronton vesztette életét. Az özvegye a TV2-nek nyilatkozott.

Lövészárok a frontvonalban. Fotó: George Ivancsenko / MTI


 

Ő nem menekült el a besorozás elől. Nem akart bujkálni, nem akart szökdösni.

 Azt mondta, ő megy, és védi a hazáját. És azt mondta, még beszélgettünk is utoljára, hogy nagyon büszkék lehettek rám. Nagyon vártuk haza őt. Rettenetes, két gyereket itt hagyott. Egy 19 éves és egy 7 éves gyereket. Nagyon nehéz a helyzetünk – mondta a hősi halott felesége. A nagyobbik fiú már hadköteles korú. Csak azért ússza meg a besorozást, mert az édesapja meghalt a fronton.
 

Semmit nem is kérdez afelől, hogy hogy történt. Erről nem is beszéltünk vele. Én próbáltam, de ő nem akar. Ő tudja, hogy mi ez

– fejezte be az édesanya.
Ukrajna romokban, egyre több a halott. A hadseregnek utánpótlás kell, ezért erőszakkal besorozzák az embereket.  Sok magyar nem akar önként bevonulni a háborúba. Rájuk gyakorlatilag vadásznak az ukránok. Egy édesapát például a kisfia szeme láttára hurcoltak el. Előfordult, hogy egy település polgármesterének és a képviselőknek egy önkormányzati ülésen adták át a behívót. Utcákon, tereken, de még a temetőkben a gyászolók között is vadásznak a férfiakra és elhurcolják őket a háborúba. Az ukrán katonaság titkolja, hány kárpátaljai magyar halt meg a fronton. A hivatalos források szerint 12, a becslések szerint azonban több száz.

 

 

origo.hu

Kiderült, hol kell a hétvégén újabb zivatarokra számítani

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

borsonline.hu

„A fogyasztóvédelemhez fogok fordulni” – nagy bajban lehet Kulcsár Edina és G.w.M

vg.hu

Nem udvariasságból köszönnek a légiutas-kísérők felszálláskor – kiderült a valódi indok

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

travelo.hu

Retro hangulatú éjszakai vonat jár Budapestről a horvát és szlovén tengerpartokra

ripost.hu

„Elengedtem a múltat...” — nem békül volt feleségével a magyar énekes

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

ripost.hu

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Több százezren érkeznek ma az ország minden pontjáról a fővárosba

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

"Két nő kezében van a jövő" - Orbán Viktor fontos interjút adott egy francia lapnak

INSIDER

Ha Gmailt használsz, erről tudnod kell!

INSIDER

"Házhoz megy a kaszás" - Egy ország imádja a magyar vállalkozó humoros hirdetését

INSIDER

Ez durva: az egész országra riasztást adtak ki - Időjárás

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter pártja egy piramisjáték párt