Létrehozva: 2023.02.15.

Hihetetlen, mit csinál 103 évesen Tatár Imre

Kevés olyan ember van, aki százévesen fogott bele egy új könyv megírásába.

Szerző LA

Tatár Imre újságíró 80 éves koráig naponta bejárt a Magyar Nemzet szerkesztőségébe, de a munkát azóta sem hagyta abba: könyveket ír, a 103. életévét betöltve is. Legújabb könyvében a régmúlt homályából „ködalakok” bukkannak elő és elevenednek meg. A Baross utcai festékboltos – a szerző édesapja –, a borbély és a hentes, Manci néni, aki jobb tortákat süt, mint a cukrász és a pesti Tavaszmező utcai Zrínyi Miklós Reálgimnázium 1938-ban érettségizett VIII. B osztálya, s az egykori cserkészcsapat. A szerző névsorolvasást is tart: rajta kívül mindenki az égi gimnáziumban van már, ki a holokauszt, ki a kommunizmus áldozata lett, van, akit másfelé sodort az élet vihara és van, akiből neves író lett - írja a Metropol.

 

„Cserkész voltam, a Rigó őrs vezetője. A Rigó őrsből három fiút vittek ki a Don-kanyarhoz, egyik se jött vissza. Én Bánhidára kerültem, az erőmű kibővítésén dolgoztunk és a hajunk szála nem görbült meg.”

Innen Ukrajnába vitték őket. Amikor hírét vették, hogy Magyarországot megszállták a németek, néhányan átszöktek a szovjetekhez. Tatár Imre három évet töltött hadifogságban, erről az időről a szüleivel váltott levelezőlapok alapján mesél. A sors fintora, hogy bajtársai, akik nem szöktek meg, már 1945-ben hazatérhettek.

Írtam a fogolytábor zenekarának megalakulásáról és mindennapi életéről, de arról is, milyen titkos, veszedelmes szerelmek szövődtek ott. Az oroszoknak ugyanis tilos volt a hadifoglyokkal szerelmi viszonyba kerülnie. Ezért maradt az én szerelmem is plátói: Verával egymást féltettük. Mégis, amikor el kellett búcsúznunk, a kezembe csúsztatta a fényképét, és bár nem volt szabad iratot elhozni, ezt a kis fényképet eldugtam és hazacsempésztem, ma is megvan.

 

Tatár Imre a könyvben felidézi Visegrádot is, ahol gyerekkorában, majd később újságíróként szép időket töltött. A könyv lapjain – amit február 15-én szerda délután 5 órakor mutatnak be a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában –, sok ikonikus helyszín és XX. századi szereplő megelevenedik.  

 

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

ripost.hu

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!