Létrehozva: 2022.08.22.

Csodájára járnak a Szent István teremnek – képgaléria

Kígyózó sorokban várták az érdeklődők a hétvégén, hogy bejussanak az újjáépített Szent István terembe, amit péntektől vasárnapig a regisztrált érdeklődők ingyenesen tekinthettek meg. Aki nem jutott be, annak képgalériát mutatunk róla vigaszul – bár ez nem pótolja a helyszíni élményt.

A magyar művészet valóságos csodáját látják azok, akik felkeresik az 1902-ben épített, ám a világháborúban elpusztult és tavaly újraépített Szent István-termet, amely többek között Strobl Alajos és Zsolnay Vilmos zsenijét dicséri. Miután Ferenc Józsefet 1867-ben a kiegyezés részeként magyar királlyá koronázták, fontosnak tartották a Budavári Palota kibővítését. A munkálatok vezetését Ybl Miklósra, majd az építész halála után Hauszmann Alajosra bízták.

Fotó: Pálinkás Beáta

A palota déli összekötő szárnyában kapott helyet a Szent István-terem, amelyen a kor legkiválóbb iparosmesterei dolgoztak együtt. A helyiség egyik legimpozánsabb eleme, a pirogránit kandalló Zsolnay Vilmos gyárában készült. Az alkotás annyira elnyerte a király tetszését, hogy elrendelte: a berendezést mutassák be a párizsi világkiállításon 1900-ban. A magyar nagyközönség az 1902-es átadás után csodálhatta meg a Budavári Palotában, méghozzá két kenyér áráért.

Az épületegyüttes a II. világháborúban súlyos károkat szenvedett, a Szent István-terem berendezése és díszítése is teljesen megsemmisült. A kommunizmusban tárolóhelynek, illetve szocreál stílusban berendezett irodának használták. Évtizedekkel később született meg az elhatározás, hogy a fennmaradt tervek, vázlatok és fényképek alapján a termet újraalkotják. Pontosan egy éve, 2021. augusztus 20-án adták át, azóta pedig mintegy 85 ezer látogató csodálta meg a 75 négyzetméteres remekművet.

Idén a nemzeti ünnep alkalmából három napig ingyenesen tekinthették meg az előzetesen regisztrált érdeklődők, így az épület bejárata előtt kígyózó sorok alakultak ki. Volt, aki két órát is türelemmel várt, hogy bejusson, ám senki sem bánta meg, hogy ezt a programot választotta. 

Fotó: Pálinkás Beáta

Bota Csaba fafaragó egyenesen Erdélyből, Marosvásárhelyről utazott Budapestre, hogy bejuthasson a terembe.

700 kilométert utaztunk a családdal, de nem bántuk meg. Fafaragóként és magánemberként is feltöltődtem, ihletet is kaptam 

– mondta a férfi, és hozzátette: kifejezetten élvezte, hogy elmerenghetett a múlton. 

Fekete Ágnes marketingmenedzser szerint a Szent István-terem a múlt század egyik legnagyobb iparművészeti értéke.

Már tavaly is terveztem, hogy megnézem, de akkor nem sikerült bejutnom. Igaz, egy kicsit sokat álltam sorba, de nem bántam meg

– hangsúlyozta a hölgy.

Papp Kinga restaurátor a férjével látogatott el a Budai Várba.

Jól ismerem azokat a szakembereket, akik az újraalkotásában részt vettek, és mondhatom, kiváló munkát végeztek. Fantasztikus volt a helyreállítás ötlete, de eddig még nem láttam ezt a csodát. Én magam is múzeumban dolgozom, ráadásul az itt is látható műtárgyakhoz hasonló alkotásokon

– árulta el a szakember.

Ha még nem volt alkalmad megtekinteni a pompázatos Szent István-termet, akkor nézd meg képgalériánkon!

 

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

vg.hu

Bombameglepetés: legendás vendégek tűntek fel Orbán Viktor és a kínai elnök találkozóján – fotó

life.hu

Suri Cruise elvágta az utolsó szálat, ami Tom Cruise-hoz kötötte: erős üzenet

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Meghalt a világhírű DJ gyönyörű szerelme

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

ripost.hu

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

INSIDER

Ettől fájhat a fejed: durva kettős front zavarja meg a kora nyárias időt, ekkor éri el az országot

INSIDER

„A tanyának eszmei értéke van számomra” – Segítséget kér a gyönyörű aranykalászos gazdasszony, veszélybe került a tanyája

INSIDER

„Jelenleg nincs rá gyógymód” – Egyetlen esélye van az életre a 4 éves Marcinak