Létrehozva: 2022.03.11.
Módosítva: 2022.03.15.

A Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Tóth Csaba MSZP-s képviselőt

A főügyészség korrupciós bűncselekmények miatt nyomoz a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaélések ügyében.

Szerző Ripost

A nyomozó főügyészség a kiterjedt nyomozásban ma kutatást és lefoglalást végzett Tóth Csabát érintően, majd gyanúsítottként hallgatta ki az országgyűlési képviselőt - adta hírül az ügyészség. A megalapozott gyanú lényege szerint 2016-ban Tóth Csaba mint Budapest XIV. kerületének országgyűlési képviselője, társával Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek olyan gazdasági társaságot, amelytől a nyereség felére tartottak igényt. A gyanúsított tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését és panasszal élt a gyanúsítás ellen. A befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásban a főügyészség az országgyűlési képviselővel együtt, eddig négy személyt hallgatott ki gyanúsítottként.

A szocialista országgyűlési képviselő mentelmi jogát tegnap függesztette fel az Országgyűlés.

Horváth Csaba Zugló szocialista polgármestere mellett Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselő is részesült azokból a vesztegetési pénzekből, amelyek a kerület parkolási cégének bevételeiből származtak. A Magyar Nemzet birtokába jutott vallomásrészletekből kiderült, a Horváth-Tóth páros több mint negyedmilliárd forintot vett át feketén. Az ügyészség tegnap kezdeményezte Tóth Csaba mentelmi jogának felfüggesztését.

Fuzik Zsolt, a zuglói parkolási cég egyik befolyásos munkatársa a nyomozók előtt részletesen beszámolt arról, hogy ki, mikor, milyen összegű korrupciós pénzt kapott a SIS Parking Kft. profitjából. A férfi vállalta a hazugságvizsgálatot is. A poligráf szerint Fuzik igazat mondott, amikor a bűncselekmények részleteiről beszélt.

A Magyar Nemzet birtokába került újabb jegyzőkönyv-részletek szerint HORVÁTH CSABA POLGÁRMESTEREN KÍVÜL TÓTH CSABA SZOCIALISTA KÉPVISELŐ IS BUSÁSAN RÉSZESÜLT A SZÓBAN FORGÓ ÖSSZEGEKBŐL.

A két politikus a zuglói parkolási cég profitjának felét tehette zsebre, ezen kívül Horváth Csaba külön is kért vesztegetési pénzt.

A kifizetéseket fiktív számlák kibocsátásával fedezte a SIS Parking Kft. Polt Péter legfőbb ügyész BEFOLYÁSSAL ÜZÉRKEDÉS BŰNTETTÉNEK ÉS MÁS BŰNCSELEKMÉNYEK GYANÚJA MIATT PÉNTEKEN KEZDEMÉNYEZTE TÓTH MENTELMI JOGÁNAK FELFÜGGESZTÉSÉT.

Fuzik Zsolt gyanúsítotti vallomása szerint 2009 óta ismerte Horváth Csabát, amikor előbbi a BKV informatikai igazgatója, utóbbi pedig főpolgármester-helyettes volt. A zuglói parkolási szerződésről 2016-ban kezdtek tárgyalni, Horváth ekkor mutatta be Tóth Csabának Fuzikot, a trió a budai Rózsakert Bevásárolóközpontban találkozott először.

A két szocialista politikus Fuziknak azt ajánlotta, hogy az általa képviselt SIS Parking Kft. akkor nyerheti meg a zuglói parkolás-üzemeltetési munkákat, ha a cég a profit felét visszaosztja.

– Elhangzott ezen a megbeszélésen, hogy a kiírás a mi instrukciónk alapján, az általunk átadott műszaki anyagokkal és gazdasági feltételekkel történik meg – fogalmazott.


 

A SIS Parking Kft. végül két szerződést nyert el Zuglóban. Az egyik szerint a cég 2017 és 2019 júliusa között karbantartotta, tisztította és kiürítette az automatákat, valamint szállította az összegyűlt pénzt. A másik megállapodás egy parkolási szoftvert üzemeltetésére vonatkozott.

Fuzik Zsolt beszélt arról is, hogy

HORVÁTH CSABÁVAL KÉSŐBB VOLT MÉG EGY NÉGYSZEMKÖZTI TALÁLKOZÓJA, AHOL A POLITIKUS KIJELENTETTE, HOGY Ő KÜLÖN SZERETNE MÉG TOVÁBBI HAVI HÁROMMILLIÓ FORINTOT KAPNI.

Ezt az összeget csupán néhány hónapig vehette át a jelenlegi polgármester, ugyanis Zuglóban bevezették a hétvégi ingyenes parkolást, így a társaság bevétele jelentősen csökkent.

A vallomásból kiderült az is, hogy a SIS Parking befolyásos munkatársa jegyzeteket készített a vesztegetési pénzek átadásáról, a helyéről és a pontos összegekről. Horváth Csaba különmillióit a Kálvin téri California Coffee Company kávézónál adta át Fuzik Zsolt. Tóth Csaba havi 10-15 millió forintot kapott, amelyet a Budakeszi úti Öko Lakópark egyik ingatlanában vett át.

A pénzek átadásakor más tanú nem volt jelen, ám a parkolási cég ügyvezetője Sz. Zoltán Fuzikkal közösen számolta át az összegeket, és tudta, hogy kinek adják át.

Fuzik Zsolt szerint Horváth Csaba elintézte, hogy SIS Parking által kibocsátott számlák mindig rendesen, időre ki legyenek fizetve, illetve segített más nehézségek „elsimításában" is. Mindemellett, amikor szóba került, hogy kiterjesztenék a parkolási övezetet, akkor Horváth Csaba azt ígérte, segít majd elintézni ezt a Fővárosi Önkormányzatnál.

Az ügyészek azon kérdésére, hogy Tóth Csaba miben nyújtott segítséget, Fuzik úgy válaszolt: „látszott, Tóthnak komoly befolyása van az önkormányzatnál." – Számomra teljesen egyértelmű volt, hogy amit ő mond, az úgy is történik – emelte ki. Lényeges körülmény, hogy

EBBEN AZ IDŐSZAKBAN MÉG KARÁCSONY GERGELY VOLT ZUGLÓ POLGÁRMESTERE.

Fuzik beszámolt egy olyan epizódról is, amely jól mutatja a két szocialista politikus gondolkodásmódját.

„Ősszel a parkolóhelyekre rengeteg falevél hullott, ennek eltakarítása a szerződés szerint a SIS Parking feladata lett volna, ám nem kellett megcsinálni, mivel ennek magas költsége csökkentette volna a nyereséget és így a vesztegetési pénz mennyiségét is"


A két prominens MSZP-s politikus között meg is romlott a viszony egy időben, ugyanis Fuzik Zsolt jelezte Tóth Csabának, hogy Horváth külön is kapott összegeket. – Ebből volt egy kis feszültség, Tóth Csaba felháborodott, mivel a neki átadott pénzből is kapott Horváth, aki pedig felelősségre vont engem, hogy miért beszélek Tóth Csabának a neki juttatott összegről – ecsetelte a történteket Fuzik. Hozzátette: azt nem tudja, hogy a két politikus milyen arányban osztozott.

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

metropol.hu

Gyászol Veréb Tamás, családtagját veszítette el

hirtv.hu

Míg Magyarországot bírálja Brüsszel a kínai elnök látogatása miatt, addig Franciaországot nem kritizálja + videó

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

magyarnemzet.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott, és üvöltözött templomból távozó emberekkel

origo.hu

Meghalt a világhírű DJ gyönyörű szerelme

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

INSIDER

Ettől fájhat a fejed: durva kettős front zavarja meg a kora nyárias időt, ekkor éri el az országot

INSIDER

„A tanyának eszmei értéke van számomra” – Segítséget kér a gyönyörű aranykalászos gazdasszony, veszélybe került a tanyája

INSIDER

„Jelenleg nincs rá gyógymód” – Egyetlen esélye van az életre a 4 éves Marcinak