Létrehozva: 2021.10.12.

Döbbenetes részleteket árult el volt kolléganője a kisfiát, Alexet meggyilkoló magyar anyáról

A héten bíróság elé állíthatják B. Katalint, akit azzal vádolnak, hogy megölte a kétéves kisfiát Olaszországban. A szörnyű tettre azután került sor, hogy a magyar bíróság ideiglenesen az apánál helyezte el Alexet, akivel csak héthetente három órára találkozhatott volna – felügyelt kapcsolattartás mellett.

Szerző Ripost

Magyarországon és Olaszországban is döbbenten állnak az emberek az október elsejei gyermekgyilkosság előtt. A gyanú szerint B. Katalin azután szökött kisfiával Olaszországba, hogy a magyar bíróság ideiglenesen az apánál helyezte el Alexet, akivel csak héthetente három órára találkozhatott volna a nő – felügyelt kapcsolattartás mellett.

A Bors szúrta ki az „Apák az igazságért” Facebook-csoportban a következő posztot, mely október elsején jelent meg:

„A mai napon egy szörnyű esemény árnyalja be egyesületünket. Minap beszámoltunk arról, hogy ideiglenes elhelyezés történt egy budapesti bíróságon, az édesapához – aki egyesületi tagunk – áthelyezték a gyermeket azonnali hatállyal. Sajnos, a mai napon az édesanya ahelyett, hogy a gyermeket az édesapának átadta volna, meggyilkolta őt. A gyermek holttestéről fényképet készített, amit elküldött az apának azzal az üzenettel, hogy: 'Most már egyikünké sem lesz'. Az Egyesületünk részvétét fejezi ki az édesapának és a családnak.”

Fotó: Pixabay

Az anyáról kiderült, hogy korábban pornózott, s a Bors szerint még a héten bíróság elé állhat emberölés vádjával.

A Ripost egy meglepő bejegyzésre bukkant a Facebookon, melynek szerzője állítja, annak idején ő is erotikus munkából élt, így került kapcsolatba B. Katalinnal.

„Én a Katival egyszer együtt dolgoztam. 2016 körül Ausztriában. Már akkor látványosan szar állapotban volt. Hosszú évek óta pszichiátriai kezelés alatt áll, gyógyszerezik. Kérdem én, milyen pszichiáter az, aki azt mondta, a Kati alkalmas a gyerekvállalásra? A nagy fia készített róla meztelen képeket a munkához. Ezt ő mesélte el. Kérdem én, milyen 'gyógymód az, ami ilyen cselekedetet enged az elmének'?”

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

metropol.hu

Szoboszlai edzője elárulta, visszatér Liverpoolba

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Retteg egész Szeged: ismét fosófantom csapott le a városra

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz