Létrehozva: 2021.05.31.

Ingyen gyönyörre hajtott az erőszakos külföldi Budapesten, szörnyű, miket tett

A 23 éves férfi fél tucat nőre támadt rá.

Egy 23 éves nigériai férfi 2019 augusztusa és 2020 áprilisa között 6 prostituálttól vett igénybe, vagy akart igénybe venni szexuális szolgáltatást, miközben bántalmazta, illetve meglopta őket. A férfi első esetben kifizette a pénzt a prostinak, majd a szex után bántalmazta a nőt, és elvette nem csak az általa, de mások által is fizetett pénzt.

Az ezt követő alkalmaknál már nem akart előre fizetni, az emiatt felháborodó nőknek pedig nekiesett. A legtöbb esetben fojtogatta, bántalmazta őket, az egyik nőt késsel fenyegette.

Voltak, akiknek sikerült elmenekülniük, ám két nőt annyira megvert, hogy az elgyengült, a megfélemlített prostituáltak állapotát kihasználva pedig megerőszakolta őket.

A rendőrök a férfit 2020. április 11-én, az aznap elkövetett bűncselekményt követő néhány órán belül elfogták, és a nyomozást lefolytatták – olvasható a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a férfit 4 rendbeli szexuális erőszakkal – ebből 2 esetben kísérlet –, aljas indokból, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésével, valamint rablással vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását, valamint Magyarország területéről történő végleges hatályú kiutasítását indítványozta a vádiratban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ha ezután nem rúgják ki a Manchester United bohócedzőjét, akkor soha

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Retteg egész Szeged: ismét fosófantom csapott le a városra

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz