Létrehozva: 2020.10.16.

Eltűnt villanyszerelők ügye: FBI-ügynökök érkeznek Magyarországra

Amerikából kap segítséget a magyar rendőrség, hogy egy évek óta húzódó gyilkossági ügyben újabb nyomokat találjanak.

Úgy tudni, a két éve eltűnt villanyszerelő, Mácsik Zoltán ügyén dolgozó rendőrök már korábban kérték az FBI közreműködését, a pozitív válasz azonban ez idáig váratott magára. Az amerikaiak érkezése már csak azon múlik, hogy a koronavírus miatti szigorú szabályok ezt mikor teszik lehetővé.

Mácsik Zoltán 2018-ban tűnt el nyomtalanul. Családja azóta semmit nem tud róla, holtteste a mai napig nem került elő. Ami biztos: utoljára az abdai benzinkúton találkozott a vállalkozóként dolgozó É. Imrével, aki milliós összeggel tartozott neki. A rendőrség É.-t azzal gyanúsítja, hogy megölte Mácsikot, sőt azóta az is kiderült: egy másik nyomtalanul eltűnt villanyszerelő, O. Vilmos halálához is köze lehet. A férfi hosszabb ideig letartóztatásban volt, jelenleg nyomkövetővel a lábán otthonában várja sorsa alakulását. É. mindkét bűncselekmény elkövetését tagadja.

„Valós az információjuk, én is úgy értesültem, hogy FBI-ügynökök segítik a nyomozást„ – kezdte Mácsik Zoltán családjának jogi képviselője a Blikknek.

„Az itthoni nyomozók mindent elkövettek, sajnos azonban ez idáig nem jártak sikerrel. Véleményem szerint az FBI olyan technikai eszközökkel rendelkezik, amik talán profibbak az általunk ismerteknél. A VV. Fanni-ügyben is hatalmas áttörést értek el, ők voltak, akik szinte centiméter-pontossággal be tudták mérni, hogy a vádlott melyik időpontban pontosan hol tartózkodott” – közölte dr. Lichy József.

origo.hu

Neuer szánalmas hibája fordulatot hozott a bírók által elcsalt meccsen

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

mandiner.hu

A kínai elnök rajong a magyar konyháért, ez lesz a menüje, amíg hazánkban tartózkodik

origo.hu

Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Gyurcsány-árnyékkormány" vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Anyák napjáról hazafelé erőszakoltak meg egy borsodi lányt, olyan brutálisan, hogy jelenleg is mélyaltatásban van

INSIDER

Semmi sem szent: tucatjával lopják a muskátlikat a váci temetőből

INSIDER

Szervezhetsz szabadtéri programokat a hétvégére? - most kiderül, hogy mi vár ránk az időjárásban

INSIDER

Hatalmas akciót indít a Tesco és a Magyar Élelmiszerbank, itt vannak a részletek