Létrehozva: 2018.03.26.

Eltemették a fogamzásgátlótól meghalt fiatal lányt

Búcsút vettek a gyönyörû lánytól.

Hétfőn kísérték utolsó útjára Kecskéden a fogamzásgátló tablettától elhunyt 18 éves Paminát. A gyönyörű fiatal lány március 18-án vesztette életét. Édesanyja, Krisztina korábban a %Ripost%-nak elmondta, hogy lánya halálát hat darab tabletta okozta.

 

- Pillanatok alatt tüdőembóliát 

kapott, és már nem tudták 

megmenteni

- mondta el az édesanya. Egyetlen lányának a patikában központi hiányra hivatkozva nem a receptre felírt gyógyszert adták oda, hanem egy másikat, amelyre a patikus azt mondta a lánynak: ugyanazokat a hatóanyagokat tartalmazza, mint az orvos által felírt készítmény. Ahogy azt korábban megírtuk, Pamina esete nem az első: tavaly a környei Réka halt meg a fogamzásgátló miatt kialakult trombózisban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Felkavaró részletek: gyerekek bukkantak rá az Aszódon elrejtett holttestre

INSIDER

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása