Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2020.07.22.

Az utóbbi évek legdurvább válópere előtt állunk, Kim Kardashiannak hála

Kanye West elképesztő dolgokat írt ki az egyik közösségi oldalra a feleségéről, és ha mindez igaz, akkor durva válóperük lesz.

Hiába a négy gyerek, Kim Kardashian és Kanye West házasságát már a 2014-es esküvőjük óta temetik az ismerőseik. Most pedig beigazolódni látszanak a jóslatok, legalábbis, ha hihetünk a Grammy-rekorder rappernek.

Fotó: Getty Images

Kanye jó szokásához híven a Twitteren kezdett elképesztő eszmefuttatásba, ami most a feleségéről szólt. A hiphop-mogul azt állította a csörtében, hogy Kim megcsalta a Meek Mill nevű rapperrel, ezért ő azóta próbál elválni, de a modell és az anyósa nem engedik. Ellenben több orvost is felkértek már arra, hogy nyilvánítsák beszámíthatatlannak. Illetve azt is elárulta, hogy Kim az abortuszon gondolkozott, amikor az első gyerekükkel teherbe esett.

Ezeket a bejegyzéseket nagyjából fél óra elteltével törölte az amerikai elnöki székért is induló West, de a rajongók nagyon aggódnak érte. Ugyanis kiderült, hogy Kanye már elköltözött otthonról, mert tényleg félti magát Kimtől, illetve annak anyjától, Kristől. Egy bunkerben él a wyomingi birtokán a legjobb barátaival, teljesen elzárva a külvilágtól. A Kardashian-család pedig azt állítja, hogy Kanye hazudik, és csak kényszerképzetei vannak a pszichés problémái miatt.

De, ha West tényleg elindítja a válást, akkor mindkét oldalról hasonlóan durva vádak fognak napvilágot látni. Ezzel pedig sikerül majd a Johnny Depp, Amber Heard bírósági csatát is felülmúlniuk. Például azért, mert esetükben sokkal nagyobb a szétosztandó vagyon, no és közös gyerekeik vannak...

origo.hu

Június 1-jén, szombaton Békemenet!

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

vg.hu

Fordulat: mégis beengedhetik a magyarokat a Talgo vonatgyártóba

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 11.: a Skorpió változtat a véleményén, a Kos felvillanyozódik

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

„Ezek a szemek” - Tóth Gabi egyenesen a kamerába tolta hatalmas mellét – Fotó

HŰHA

Lemaradt a melltartó: minden szempár az 53 éves tévésztárra tapadt

HŰHA

Megható vallomást tett Keanu Reeves: „Szeretnék újra együtt dolgozni veled, mielőtt végleg lehunynánk a szemünket”

HŰHA

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda házaspár