Létrehozva: 2017.02.20.

Kiutálták Európából a Balaton Soundon erőszakoskodó zenekart!

A zenekar öltözõjében két lányt találtak ájultan tavaly júliusban, a duó tagjai állítólag beginázták õket.

Hét hónapja bombaként robbant a hír, miszerint ájultan találtak két lányt a Balaton Soundon, a DVBBS nevű zenekar öltözőjében. Az egyik áldozatról kiderült, hogy az ismert műsorvezető, Bényi Ildikó gyermeke, a nagy médiavisszhang után azonban sokáig nem lehetett hallani az ügyről.

A Blikk a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon érdeklődött a fejleményekről, azonban szűkszavú válasszal kellett beérniük.

"Az ügyben az eljárás folyamatban van, ezért a nyomozás érdekeire való tekintettel nem áll módunkban információt adni" – írta a rendőrség sajtószolgálata. 

A zenekar ügyvédje, dr. Papp Gábor sem tudott újat mondani, habár ő bőbeszédűbb volt.

"Engem is csak akkor tájékoztat a nyomozó hatóság, ha olyan fejlemény van, ami érinti a védenceimet. Többször hosszabbították már meg a nyomozati határidőt, de azt kell mondjam, nem ad gyanakvásra okot a tény, hogy közel nyolc hónapja tart az ügy" – nyilatkozta a lapnak az ügyvéd, aki hozzátette, a nyomozó hatóság időben van, hiszen a gyanúsítástól számítva két év áll a rendelkezésükre a nyomozásra.

A kéttagú zenekar érdekes módon december óta már nem lép fel európai fesztiválokon, kizárólag Amerikában vannak koncertjeik. 

Ez nem is csoda, hiszen viharosan távoztak Magyarországról: mikor a két ájult lányt megtalálták a takarítók, ők már úton voltak a budapesti repülőtér felé. A hatóságok ott elkapták őket, de a kihallgatás után szabadon hagyhatták el az országot.

Mindezek után közleményt adtak ki, melyben döbbenetüknek adtak hangot: el sem tudták képzelni, mi okozhatta a két lány rosszullétét. Állították, a rendőrség megállapította, hogy semmi közük nem volt az ájult lányokhoz. 

origo.hu

Orbán Viktor telefonon tárgyalt az ukrán elnökkel

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

life.hu

Met-gála 2024: ezek a sztárok alaposan mellényúltak, ők voltak a legrosszabbul öltözöttek

vg.hu

Kész, vége, ennyi volt: újra emelkedhetett az infláció Magyarországon – betett az üzemanyagok drágulása

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Elő a bográcsokkal! Ez a magyaros gulyásleves lehet a kerti partik királya

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Félrecsúszott Stana Alexandra ruhája, kivillant a melltartója - fotó

HŰHA

„Álomszép” - Bikiniben szexizett Som-Balogh Edina

HŰHA

"Ez nem egy fapados szolgáltatás" – Kelemen Anna kemény videókkal tarol az OnlyFans-en

HŰHA

„Nem akarom, hogy véget érjen az életem” – kiújult a tévés műsorvezető rákja?