Létrehozva: 2020.09.11.

Fidesz: A baloldal csak akadályozta a vírus elleni küzdelmet

A Fidesz reagált az MSZP közleményére.

Az MSZP a kormányinfó után ismét azt követelte, hogy legyen tömeges és ingyenes a vírusteszt, bár Gulyás Gergely miniszter a tájékoztatón kifejtette: a tesztelés az Egészségügyi Világszervezet protokollja szerint történik. A VHO korábban már jelezte, hogy szakértői véleményük szerint nincs szükség mindenkire kiterjedő tesztelésre.

A Fidesz az alábbi közleményben reagált az MSZP állásfoglalására:

„A baloldal csak akadályozta a vírus elleni küzdelmet. Miközben most a védekezés fontosságáról papolnak, a járvány kezdete óta a kamuvideók, az újabbnál újabb álhírek gyártásával és a politikai támadásokkal vannak elfoglalva. Az egészségügyi és gazdasági védekezéshez szükséges intézkedéseket, pénzügyi forrásokat sem voltak képesek megszavazni. A baloldal nem akart részt venni a járvány elleni nemzeti összefogásban, sőt a második hullámra való felkészülést is akadályozták. Ha rajtuk múlott volna se védőfelszerelések, se gazdaságvédelmi támogatások nem lennének. A Fidesz-KDNP azonban továbbra is támogatja a kormány intézkedéseit, hogy ezáltal gondoskodjunk az idősek és az iskolák biztonságáról, valamint a magyar gazdaság zavartalan működéséről, a munkahelyek védelméről.”

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

metropol.hu

Házasság első látásra: elárulta János, kinek kell pszichológushoz járnia

hirtv.hu

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező Hszi Csi-ping kínai államfőt

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

travelo.hu

Narancsszínű porban úszott a versailles-i kastély tükörterme

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból

POLITIK

V. Naszályi Márta saját kezűleg leragasztotta fideszes ellenfele plakátját