Létrehozva: 2019.06.12.

Szijjártó: Tiszteletlenek a nyugatiak Közép-Európával

Az EU szegényebb és kevésbé versenyképes lenne, ha nem vette volna fel a közép-európai országokat - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Triesztben, ahol a Közép-Európai Kezdeményezés (KEK) külügyminiszteri találkozóján vett részt.

Az MTI-hez a tárca által eljuttatott nyilatkozatban a miniszter kifejti, hogy elég megnézni az elmúlt negyedév gazdasági növekedési adatait. 

Az öt legnagyobb növekedési ütemből négy közép-európai ország nevéhez fűződik.

Teljesítményük nagy mértékben hozzáad az Európai Unióéhoz, amely gyengébb lenne, ha nem vette volna fel ezeket az országokat. Szijjártó Péter szerint a nyugat-balkáni országok felvétele is erősítené az EU-t.

"Magyarországnak az az érdeke, hogy a bővítési politika folytatódjon, hogy az Európai Unió végre tovább bővüljön a nyugat-balkáni térség irányába,

ezt diktálja a nemzetgazdasági és a nemzetbiztonsági érdekünk is".

A nyugat-balkáni feszültségeken úgy lehet a leginkább úrrá lenni és még biztonságosabbá tenni a térséget, ha felkínálják az európai integráció útját a nyugat-balkáni országoknak.

"Elnézve a Törökországban és az EU déli és délkeleti szomszédságában uralkodó állapotokat, több mint 30 millió ember él olyan sorban, hogy könnyen hozhat olyan döntést, hogy megindul Európa irányába".

"Ezért fontos, hogy déli, délkeleti irányból is védve legyünk, és ha a nyugat-balkáni térséget integrálni tudjuk, az nagyobb védettséget ad hazánk számára a migrációs folyamatok megállítása szempontjából is".

"Mi hamisnak, tiszteletlennek és elszomorítónak tartjuk azt a nyugat-európai érvelést, amely megkérdőjelezi a közép-európai országok hozzájárulását az Európai Unió teljesítményéhez"

- mondta Szijjártó Péter.

 

origo.hu

Baleset érte a Házasság első látásra egyik legmegosztóbb sztárját

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

Ledöbbentő látvány Szerbiában (VIDEÓ)

metropol.hu

Nagy a baj Berlinben, Dárdait óriási csapás fenyegeti

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból

POLITIK

V. Naszályi Márta saját kezűleg leragasztotta fideszes ellenfele plakátját