Létrehozva: 2019.03.16.

Meg lehet torpedózni a migrációs alap emelését

Az Európai Tanács megakadályozhatja, hogy háromszorosára emeljék a migrációs alap keretösszegét - mondta Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

A kutató elmondta, az Európai Bizottság javaslata szerint 10,4 milliárd euróra emelnék az alap forrásait az előirányzott 3,1 milliárd euróról.

A célok közül ki lehet emelni, hogy a migránsok át-, illetve betelepítését is honorálnák az említett forrásból.

At Európai Tanácsban az uniós tagországok állam- és kormányfői, valamint az Európai Bizottság vezetője - jelenleg az isiásszal egyre gyakrabban küzdő Jean-Claude Juncker - vesznek részt és döntéseiket konszenzussal kell meghozzák. Azaz,

ha valamilyen kérdésben nem sikerül megállapodniuk, nem születhetne döntés.

Ha ez elméletileg így is van, volt már példa rá, hogy az Európai Bizottság megkerülte a Tanácsot, annak határozatával ellentétes döntést ért el. Ezért nem zárható ki, hogy ha a Tanács elveti a migrációs alap emelésének javaslatát,

a Bizottság újabb tisztességtelen lépésekkel próbálja majd áterőltetni akaratát.

A májusi EP-választásoknak is lehet szerepe abban, hogy végül elfogadják-e ezt a megemelt összeget vagy sem. 

 

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

magyarnemzet.hu

A Bayern sztárja Kassai Viktorra utalva bírózott a Real ellen kiesés után

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Amerika ezért hagy fel az izraeli fegyverszállítással

POLITIK

Kína hazánk EU-n kívül legfontosabb gazdasági partnere

POLITIK

Magyar Pétert kinevették, ostobaságokat állít

POLITIK

Hazánk Kína negyedik legfontosabb befektetési területe

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is