FÜLES

Szerző

Létrehozva: 2024.02.02.

Egy egész színháznyi ember botránkozott meg Bereczki Zoli miatt

Valósággal áll a bál.

A Bors szúrta ki nemrégiben, hogy január 31-én Bereczki Zoltánnak előadást kellett volna tartania Kaposváron. A Dolgok, amikért érdemes élni című egyszemélyes darab most az ország egyik kedvenc színpadi műve, és minden előadásra özönlenek az emberek. Szegény kaposvári színházkedvelők nagy örömmel vették meg a jegyüket, és amikor beültek a színházba, várakozni kezdtek a darab kezdetére. Sajnos azonban hiába vártak, mert a darab nem kezdődött meg, Bereczki Zoltán sehol nem volt. A legrosszabb pedig, hogy még csak magyarázatot sem adott eltűnésére. 

A Bors most felkereste Bereczki menedzserét, aki elmondta, hogy a színész és énekes szörnyű csalás áldozata lett. 

"Zoltán is csak aznap éjszaka egy rajongói levélből értesült arról, hogy neki előadása lett volna Kaposváron! A produkció tájelőadásait a Játékszín szervezi, velük állt kapcsolatban a szervező, de nekik azt jelezte, egy későbbi időpontban szeretné megrendezi az előadást. Arról, hogy mindeközben korábban jegyeket értékesített és nem tájékoztatta a jegyvásárlókat arról, hogy nem rendezi meg az előadást, nem volt információnk. Ma már tudjuk, hogy a netes jegyvásárlókat értesítette, de a helyszínen nem tájékoztatták az embereket. Egyelőre kivizsgáljuk az ügyet, és a szükség esetén természetesen jogi lépéseket is teszünk" – jelentette ki határozottan a Borsnak Ferenczi Orsolya, aki fontosnak tartja hangsúlyozni: Zoli soha nem hagyná cserben a közönséget.

 

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

ripost.hu

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

mandiner.hu

Amerikában tombolnak és sértegetik a magyarokat, nem tudják elviselni, ami most történik

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Férjhez ment Kunovics Katinka, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

FÜLES

"Bővül a családunk" - örömteli bejelentést tett Demcsák Zsuzsa

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár