tóth gabi
A színész-énekes nehéz hónapokat tudhat maga mögött, de mára úgy fest, túl van a nehezén. Bereczki, aki nemrégiben visszaadta minden szerepét a Centrál Színházban, hogy főállású apuka lehessen, most újra útnak indult.
Decemberben robbant a hír, miszerint Bereczki Zoltánnak le kellett mondania minden előre leszervezett koncertjét egy makacs torokgyulladás miatt. Az énekes először nem gondolt semmi komolyra, ám első orvosi konzultációk után kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj, mint hinné és, hogy kénytelen lesz lemondani az összes buliját annak ellenére is, hogy rengeteget dolgozott a csapatával a tökéletes koncertélményen.
A torkában keletkezett gyulladás olyan intenzív volt, hogy a kezelőorvosa végül némaságra ítélte, így a zenésznek esélye sem volt a több állomásos koncertkörútját teljesítenie. Zoli érthetően nagyon csalódott volt a diagnózisa hallatán, attól pedig komolyan meg is ijedt, amikor kiderült, hogy ha nem változik hamarosan az állapota, akár örök életére probléma lesz a hangszálaival, aminek egyenes következménye, hogy befejezheti az énekes karrierjét, amit mindennél jobban szeret.
A gyógyulás lassú napjaiban Bereczki újabb elhatározásra jutott, ráébredt, hogy szeretne sokkal több időt tölteni a kisebbik lányával, a 19 hónapos Flórával, ezért vissza adta a Centrál Színházban az összes szerepét, hogy olyan apuka lehessen, amilyen mindig is szeretett volna lenni.
"Azért adtam vissza a szerepeimet, mert apuka akartam lenni, és félig ezt nem lehet csinálni. Nagyon vágytam arra, hogy ezt most, ebben a körben, jól csináljam. De most sem tudhatom, jól csinálom-e... A tegnapi fürdetésnél például a gyermekemről levettem a pelenkát, ő pedig visongva rohangált körbe a lakásban... Nem tudtam, hogy ezen meg tudok hatódni, de úgy látszik, igen. A nagyobbik lányomtól is meghatódom, jó dolgai vannak..." – nyilatkozta a témában Bereczki Zoltán, aki immár csak a Centrál Színházban játssza a saját darabjait, illetve koncertezik, de napközben főállású apa.
A márciusi visszatérést nagyon komoly munkafolyamat előzte meg. A színész-énekesnek újra kellett treníroznia a hangszálait, hogy ki tudja énekelni azokat a hangokat, melyekkel a torokgyulladás következtében meggyűlt a baja, mostanra pedig úgy tűnik, hogy a hangja végre újra a régi.
"Most pótoljuk be a decemberi lekötött és elmaradt koncerteket, nagy izgalommal és lelkesedéssel vágtunk bele az Álmodozó címet viselő turnéba" – mondta a Metropol megkeresésére Ferenczi Orsolya, a zenész menedzsere.
"Az elkövetkező napokban megjárjuk Szlovákiát, az Eötvös10 Művelődési Házat, Szolnokot és végül megérkezünk a MOM Kultba, április 21-én. Zoli rendkívül motivált, tele van energiával és nagyon boldog, hogy újra találkozhat a közönségével" – fejezte be a megszólalását a szakember.