Létrehozva: 2020.10.15.

Rossz hírt kapott a koronavírus miatt Gesztesi Károly családja

Augusztusban került volna sor arra a hagyatéki tárgyalásra, amin elosztották volna a januárban elhunyt Gesztesi Károly százmilliós örökségét. Bár a családtagok megegyeztek, a járvány mindent felülírt.

Nem elég, hogy a koronavírus miatt 21 millió forintot bukott Gesztesi Károly családja, egyelőre a hagyatéki eljárás körül is teljes a zűrzavar.

Fotó: Ripost/ Markovics Gábor

Elsőként a Ripost számolt be arról, hogy a januárban elhunyt színész szerettei kényszerhelyzetbe kerültek: kénytelenek voltak lejjebb vinni Gesztesi impozáns házának vételárát.Az egykor 210 millió forintra becsült ingatlant immáron 189 millióért árulják, a járványhelyzet miatt ugyanis nagyon kevesen mernek házat nézni, így általános visszaesés tapasztalható a piacon.

Ha ez még nem lenne elég, a Ripost megtudta, hogy az augusztusra tervezett hagyatéki eljárást el kellett halasztani, a családnak egyelőre fogalma sincs arról, mikor tudnak asztalhoz ülni.

„Sajnos a hagyatéki eljárás még nem történt meg. Bár nyárra volt kitűzve, a vírushelyzet közbeszólt” – kezdte a lapunknak dr. Borbély Zoltán, a Gesztesi-család ügyvédje.

„Egyelőre nem tudni, mikor kerülhet rá sor, minden eléggé bizonytalan a pandémia miatt. Új időpontról egyelőre nem tudunk, de reméljük, hamarosan pontot tehetünk az ügy végére. Ami a legfontosabb, hogy óriási az összetartás és a szeretet a családban, semmilyen marakodás nincs az örökség miatt. Pont úgy van minden, ahogy Karcsi szerette volna” – nyilatkozta dr. Borbély Zoltán.

Az már korábban kiderült, hogy bár Gesztesi nem írt végrendeletet, úgy határozott, hogy a családból valaki külön gondoskodásban részesül.

„Karcsi ugyan nem írt végrendeletet, de hivatalosan is járt az irodánkban, és beszélt korábban arról, hogy ha vele valami történne, akkor mi legyen a vagyonával. Egyetlenegy családtagjáról akart külön gondoskodni, azt nem árulhatom el, kiről van szó, de ezt a család tudja, és az örökösök között így sincs vita, sem a gyerekek, sem a volt feleségek között” – mondta korábban dr. Borbély Zoltán.

Egy fakeret védi a sírját Augusztusban a Ripost egyik olvasója vette észre, hogy egy fakeretet emeltek Gesztesi Károly sírja köré a budakalászi temetőben. Megtudtuk, hogy az említett keretnek több funkciója is van. Ideiglenes megoldást nyújt addig, amíg el nem készül a színész munkásságához méltó sírkő, esztétikus látványt nyújt és védi is a földhalmot. Ez utóbbira nagy szükség van, hiszen Gesztesi sírját februárban feldúlta egy arra garázdálkodó vaddisznó, ráadásul a mostani heves esőzések is kárt tehetnek benne, szétmoshatják a földet.

 

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

life.hu

Met-gála afterparty: a sztárok nagyon eleresztették magukat

hirtv.hu

Kormányinfó élőben a HírTV műsorán

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

travelo.hu

Megszületett a balatoni bringázás Kéktúrája - Megcsináltuk az egyik szakaszát

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Férjhez ment Kunovics Katinka, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

FÜLES

"Bővül a családunk" - örömteli bejelentést tett Demcsák Zsuzsa

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár