Létrehozva: 2020.10.02.

Huszonegy milliót bukik a koronavírus miatt Gesztesi Károly családja

A januárban elhunyt Gesztesi Károly impozáns, mediterrán stílusban berendezett budakalászi háza nyáron került fel egy hazai ingatlanportálra. A tágas luxusotthont 210 millió forintért árulták, ám a Ripost megtudta, a mai napig nem sikerült eladni. A család ezért kényszerhelyzetbe került!

Nehéz helyzetbe került Gesztesi Károly családja, egyszerűen képtelenek eladni a januárban elhunyt színész gyönyörű budakalászi házát. Júliusban elsőként a Ripost szúrta ki, hogy a 217 négyzetméteres villa felkerült az egyik legnagyobb hazai ingatlanportálra. Eredetileg 210 millió forintért árulták, de a koronavírus-járvány miatt a családnak nem volt más választása, jelentősen lejjebb kellett vinniük a vételárat!

Fotó: Ripost / Sulyok László

„Most készülök csökkenteni az árat, az új irányár 189 millió forint lesz, 21 millióval kevesebb az eredetinél. Eddig ugyanis sajnos nem kelt el az ingatlan, üresen áll” – tudtuk meg az ingatlanostól.

Fotó: Ripost / Markovics Gábor

Vélhetően a pandémia a felelős azért is, hogy az ingatlanhirdetés is teljesen át lett fogalmazva, immár arra is van lehetőség, hogy két külön lakásként tekintsék meg az érdeklődők.

„A ház egy szintes, jelenleg két lakásból áll, de összenyitható igény szerint egy fal bontásával. Tégla falai 44 cm vastagok, hőszigeteltek, légkondicionált, így energetikai szempontokból is kiváló! Az 1. lakás: nappali, 4 háló, gardrób, konyha étkezővel-kamrával, fürdőszoba, a 2. lakás: nappali, 2 háló, gardrób, konyha-étkező beosztású. Nagyon világos, körbe napos, jó térkiosztású ingatlan” – áll a hirdetésben.

A Ripost megkeresett egy tapasztalt ingatlanszakértőt, aki független szakemberként megerősítette, hogy a koronavírus miatt valóban komoly problémák vannak az ingatlanpiacon.

„A lakáspiacon most egy dolog vált biztossá, a bizonytalanság. A vírus miatt ugyanis 60-70 százalékkal csökkent az adásvételek száma. Ez persze érthető, hiszen ha valaki nem tud vagy nem mer kimenni az otthonából, hogy megtekintsen egy ingatlant, akkor látatlanban nem fog több tízmillió forintot kifizetni, akkor sem, ha a házról van kép vagy videó. A nyáron volt egy felfutás, de most, a második hullám idején újra azt kell mondanom, hogy komoly gondok vannak a lakáspiaccal” – nyilatkozta Balogh László ingatlanszakértő.

Süteményt neveztek el Gesztesiről Egy Heves megyei kisváros lakója, Tunyogi Éva egyedi módját találta meg annak, hogy méltón emlékezzen meg Gesztesi Károlyról. Az év elején elhunyt színészről egy különleges édességet nevezett el, amiért Lőrinciben egyenesen rajongnak az emberek. A sütemény a Gesztesi szelet nevet kapta.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin