Létrehozva: 2019.06.15.

Mutatjuk, ezt a barna szépséget szereti a válófélben lévő magyar sztár?

Még csak alig néhány hete látott napvilágot, hogy szakított Jolly és Suzy, úgy tûnik, az énekes már továbblépett korábbi kapcsolatán. A hétvégén egy csinos modellel látták együtt.

Információink szerint egy 21 évvel fiatalabb nővel, Barbarával alkot egy párt a válófélben lévő Jolly.

Az énekes frissen debütált "Egy a vér" című videóklipjében is feltűnik a barna hajú szépség, aki kisugárzásával hamar az ujjai köré csavarta Jollyt. Az a hír járja, hogy a forgatások alatt melegedtek össze, folyton viccelődtek és csipkelődtek egymással.

A %RIPOST% egyik szemfüles olvasója a hétvégén a János-hegyen szúrta ki Jollyt, aki baráti társaságával, köztük a 20 éves Barbarával kirándult. Az énekes még a libegőre is felült a fiatal lánnyal. A randevújukról egyébként egy sejtelmes fotót is megosztott az Instagram-oldalán, amit időközben törölt a profiljáról, de olvasónknak sikerült lementenie a képet, amit el is küldött a szerkesztőségünkbe. A fotóért természetesen jár a 20 ezer forint.

A pletykákkal kapcsolatban megkerestük Jollyt is, aki nem erősítette meg, de nem is cáfolta információinkat.

Igen, a hétvégén valóban kirándulni voltam a baráti társaságommal. És igen, vannak köztük lányok is

– mondta a %Ripost%-nak titokzatosan Jolly.

Hogy mit mondott még az énekes, elolvashatod a %RIPOST% napilap szombati számában.

 

origo.hu

Baleset érte a Házasság első látásra egyik legmegosztóbb sztárját

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

magyarnemzet.hu

A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után

metropol.hu

„Ez a Krausz egy mázlista” – Mikes Anna mesés lábakat villantott

mandiner.hu

Szalai Ádám nem hagyja magát, szembeszáll Szoboszlai Dominikkel

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Elő a bográcsokkal! Ez a magyaros gulyásleves lehet a kerti partik királya

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

FÜLES

A Házasság első látásra sztárjai végre elárulták, mi van köztük

FÜLES

A sztárjósnő elárulta a sikeres érettségi titkát: „A zsebükbe tegyenek babérlevelet...”