Létrehozva: 2018.01.03.

Megérkezett a januári horoszkópod: Ezt ígérik a csillagok az év elejére

A bátorságé és a kezdeményezésé lesz a fõszerep januárban, a jutalmad pedig nem marad el! Mutatjuk, mi vár rád 2018 legelsõ havában a csillagjegyed szerint!

Január első napján a Hold a Rákban, a Nap pedig a Bakban folytatja útját. E két bolygó fogja megnyitni a változások kapuját, ami az összes csillagjegyre hatással lesz. Január közepétől pedig több bolygó is együtt fog állni a Bakban, mely segít a régi mintákból való elszakadásra, hogy valami merőben újat alkothass.

A kapcsolatok kerülnek most az előtérbe és új szintet léphetsz meg akár párkapcsolatban élsz, akár társra vágysz.

KOS (március 21. – április 19.)

Most végre teljesen újjászülethetsz, azonban ne feledd: az új dolgok előfeltétele nem más, minthogy megszüntesd mindazt, ami megakadályozná őket.

Ez a hónap a külső és belső tisztításé lesz számodra és

végre lehetségessé válik az, amire már régóta vártál.

A Bakba érkező Szaturnusz pedig felébreszti a benned lévő uralkodót, aki a saját életének a vezetője egyben.

BIKA (április 20. – május 20.)

Jellemzően nem szereted megváltoztatni az utadat, azonban most ez elkerülhetetlen lesz. Szilárd, föld jegyű minőségednek köszönhetően néha túlságosan ragaszkodsz elveidhez.

Egy teljesen új fázis nyílik meg előtted és nagy változás előtt állsz,

nem lesz más dolgod, mint felkészülni és hogy élvezd az új dolgokat!

IKREK (május 21. – június 20.)

Lehetőséget kapsz végre arra, hogy elhagyd azokat a régi mintákat amelyek most már korlátoznak,

új utat engedve egy sokkal nyitottabb látásmódnak.

A munka szektorára lesz a legjobban érvényes ez, melynek segítségével könnyebben megtalálhatod a helyedet a világban.

A fejlődés elkerülhetetlen lesz és felkérést kapsz olyan feladatokra is, melyek a határaidat feszegetik.

Lapozz a folytatáshoz!


RÁK (június 21 – július 22)

Rengeteg lehetőséget kapsz az elkövetkezendő évben, melyek a tanításra és fejlődésre ösztönöznek, hogy megalapozd az érett és stabil kapcsolatokat az életedben.

A Szaturnusz egyből felteszi a nagy kérdéseket: Szerelmes vagy az illetőbe? Biztos, hogy azzal foglalkozol, amit szeretsz?

Ne feledd: ha nem érzel szenvedélyt, akkor ne csináld!

OROSZLÁN (július 23. – augusztus 22.)

Januárban a stabilitást fogod keresni. Előtérbe kerülnek a családi gyökereid és olyan kérdések foglalkoztatnak majd, hogy az adott családod vagy annak mintája mennyire korlátozzák választásaidat.

Teljes családi átszerveződés van a folyamataidban.

A Mars és a Jupiter együttállása a Skorpióban arra ösztökél, hogy vigyázz valakire, akinek szüksége van a segítségedre.

SZÛZ (augusztus 23. – szeptember 22.)

Igazán ígéretes évkezdet vár rád: a szerelem kopogtat az ajtódon, végre eljött az ideje! Ezzel egy időben lehetőséged nyílik kijönni az elmúlt évek során kiépített merev rendszerekből.

A január egyértelműen a szeretetre hív, hogy felébreszd az élet, a szerelem  és minden olyan dolog iránti szenvedélyedet, amiket szeretsz.

Három fontos év következik számodra, ahol stabilizálod a párkapcsolatot és újra felfedezed a szerelmet.

Januárban kezdődik a folyamat.

Lapozz a folytatáshoz!


MÉRLEG (szeptember 23. – október 21.)

A Szaturnusz kvadrát az elkövetkezendő években megnehezítheti a folyamataidat, de végül a fejlődésedet fogja elhozni.

Elkezdődhet a stabilizációd és többet fogsz foglalkozni most önmagaddal, megtanulhatod kifejezni az érzéseidet.

Bízz többet az érzéseidben és mások megítélésében.

SKORPIÓ (október 22. – november 21.)

A teljes átalakulás szükségességét fogod érezni a hónapban, hogy megváltoztasd a saját magadról kialakult képet és pillangóvá válj.

A három éves hosszú folyamat végén egy teljesen más személyhez lesz szerencséd.

Lehetőséged lesz a problémás kapcsolatokat lezárni vagy végre kinyilatkoztatni szíved érzéseidet, amivel oly sokáig vártál.

Újra felfedezheted magadban az életbe vetett jóhiszeműségedet.

NYILAS (november 22. – december 21.)

Az állatövi jegyek közül te vagy az a jel, aki a legtöbb szellemi- és képzelőerővel rendelkezik, azonban eljött az idő, hogy ne keresd a szigetet ahol nem is létezik.

A Bakban álló Szaturnusz segíteni fog a stabilizációban, amelyhez szükséged lesz az elmúlt években megszerzett ismeretekhez.

Nyiss új fejezetet az életedben és higgy magadban annyira, hogy ne máshol keresed az értéket, hanem magadban.

Lapozz a folytatáshoz!


BAK (december 22. – január 19.)

Csillagjegyedben a Szaturnusz, a Merkúr, a Vénusz és a Nap együttállásának segítségével megkapod azokat a jeleket, hogy mely pontokon kell változtatnod az életedben.

Különösen a Szaturnusz kíván tőled egy mély, belső átalakulást és arra kér, hogy nyisd ki a szívedet.

Januárban rá fogsz döbbenni, hogy

egyedül már nem vagy képes előre jutni és szükséged van mások segítségére folyamataid beteljesüléséhez.

Mint minden kezdet ez sem lesz később, de ahogy elindulsz az úton, egyre több örömteli eredményt fogsz felfedezni az életedben.

VÍZÖNTÕ (január 20. – február 18.)

A Skorpióban álló Jupiter és Mars bizony problémákat jeleznek, de ne pánikolj!

Itt az ideje, hogy felelősséget vállalj az életedért és szeretteidért.

Az elszigetelődés nem vezet sehová, a lázadás pedig egyenlő a meneküléssel. Szükség van meghallgatni a saját és a mások szükségleteit is.

Eljött az idő, hogy legyőzd félelmeidet és kifejeződést nyerjen igazi hivatásod az életben.

HALAK (február 19. – március 20.)

Most lehetőséget kapsz a Bakban álló Szaturnusznak köszönhetően, hogy megvalósítsd álmaidat és a régen halogatott döntéseket is meghozd az életed releváns vonatkozásaiban.

Most mindent egy teljesen új nézőpontból fogsz látni az eseményekről, egyfajta megvilágosodás lesz rajtad úrrá.

Igyekezz minél többet együttműködni a környezeteddel!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A kapus választotta szét a pályán balhézó sztárfocistákat Szoboszlaiék meccsén

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

EZO

Romantika a levegőben, erre a 3 csillagjegyekre tavasszal rátalál a szerelem

EZO

Tényleg létezik anyai ösztön? Iszet boszi elmagyarázta az anyai kapcsolatok energetikáját

EZO

Egyiptomi horoszkóp: ezek az ősi istenek segítenek téged

EZO

Pénzeső májusban, ez a 4 csillagjegy már nyithatja a pénztárcáját

EZO

Akiknek végtelen a türelme: ez a négy csillagjegy sosem jön ki a sodrából

EZO

Ennek a 3 csillagjegynek óriási szerencsét hoz a hétvégi csillaghullás

EZO

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

EZO

Íme a négy legintelligensebb csillagjegy – Te köztük vagy?