Létrehozva: 2018.12.12.

Ellenzéki csürhe a Parlamentben, Füttyös Juhász a példakép

Közönséges huligánként, lényegében fizikai erõszakot alkalmazva, sípolva, hangoskodva próbált zavart kelteni a tehetetlen ellenzék. Ez nekik a demokrácia?

A nemzeti ünnepeket szétfütyülni próbáló politikai garázda, a "Füttyös Juhász" lett a Parlamentben a tehetetlen ellenzék példaképe.

 

Miután demokratikus eszközökkel impotensnek bizonyultak, lényegében a huliganizmus eszközeihez nyúltak, hogy megakadályozzák az önkéntes túlmunkáról szóló törvény elfogadását.

Elállták a levezető elnök, Latorcai János útját, hogy az emelvényről ne tudja levezetni az ülést, sípoltak, doboltak, bármi áron botrányt akartak.

De a házelnökség, Kövér László irányításával, túljárt az eszükön. Egy mozgó, drót nélküli mikrofon segítségével a saját képviselői helyükről láttak hozzá az ülés, illetve a soron lévő szavazások levezényléséhez.

A politikai csürheként viselkedő ellenzék ekkor a képviselőterem közepére rohant, és ott zajongott tovább. A zavarkeltésben élen járt Tordai Bence, a közismert politikai zavarkeltő, és Gréczy Zsolt, Gyurcsány Ferenc jobbkeze és bábja. Sokra nem mentek, a fideszes képviselők, Rogán Antal, Gulyás Gergely, Kocsis Máté és a miniszterelnök Orbán Viktor felállva védték az ülést levezető elnököt.

Ezután őket próbálták meg provokálni, az arcukba nyomva a mobiltelefonokat.

Viselkedésük leginkább garázda focihuligánokra emlékeztetett. Mindezek ellenére nem tudták megzavarni a szavazás menetét, tehetetlen kínjukban összevissza zajongtak, sípoltak, sőt volt, aki szirénázott.

Az ellenzéki csürhe mindenféle demokratikus szabályt felrúgva, józan eszét elvesztve gyalázta meg az Országgyűlés méltóságát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Élő istentiszteleten akartak lelőni egy lelkészt, így teperték le a merénylőt - videó

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

ripost.hu

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

vg.hu

Hszi Csin-ping látogatása a következő 100 évre meghatározhatja Magyarország fejlődésének irányát

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap

POLITIK

Semjén Zsolt. Nem adunk ki menekülteket Ukrajnának

POLITIK

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet

POLITIK

Megérkezett Európába a kínai elnök

POLITIK

Figyelmeztető lövések a kárpátaljai Nagyszőlősön

POLITIK

Az európaiak leginkább a háborútól és a migrációtól félnek