Létrehozva: 2018.09.21.

Botrány a Jobbikban. Vona Fidesz-ügynöknek nevezte Volner Jánost

Mint ahogy arról a Ripost korábban beszámolt, a múlt hétvégén Soltvadkerten a Frittmann-pincében kiadós ivászattal hangoltak a Jobbikos politikusok a másnapi zárt frakcióülésre. Amit aztán Kiskõrösön tartottak meg, különleges biztonsági intézkedések közepette, ám hiába volt a titkolózás, kiderült, hogy zárt körben egymásnak ugrottak a politikusok.

Titokban, különleges biztonsági intézkedések alkalmazásával tartották múlt héten Kiskőrösön egy luxusszállodában a Jobbik frakcióülését, amiről aztán több olyan frakciótag is beszámolt az Origónak, akiknek

elegük van a pártnál zajló folyamatokból, és teljesen alkalmatlannak tartják a párt vezetésére, a Vona bábjaként az elnöki székbe került Sneider Tamást

Vona leleplezi az árulókat

Vona Gábor felszólalása nyitotta a Jobbik titkos frakcióülését. Az egykori pártelnök beszéde elején közölte, két Fidesz-ügynököt is tudott azonosítani a Jobbikon belül, az egyik Toroczkai László volt, aki, mint Vona fogalmazott, részben szétverte a pártot, a másik pedig Volner János alelnök, aki épp most veri szét.

Volner: Vona verte szét a pártot

Volner a személyét érintő gyanúsítás miatt rögtön szót kért, és azt mondta, hagyni kellene az ügynöközést az egykori pártelnöknek, akiről egyébként nem is érti, milyen alapon tart a frakciónak eligazítást, hiszen állítólag visszavonult a közélettől és a pártpolitikától is. Volner kitért arra is, hogy ha Toroczkai László valóban a Fidesz ügynöke lenne,  akkor Vona miért beszélte rá évekkel ezelőtt, hogy lépjen be a pártba és vállalja el az alelnöki pozíciót?

Volner hangsúlyozta, hogy a párt szétverését Vona Gábor idézte elő, miatta hagyták el már több ezren a pártot, mert ő csinált belőle egy színtelen, szagtalan pártot, aminek még a lelkét is elvette. Volner ezután emelt hangon közölte Vonával: Már mi magunk sem tudjuk, hogy kik vagyunk!

 

Mint egy patkány a süllyedő hajót

Ezután a frakciótagok felszólították a pártigazgató Szabó Gábort, hogy ismertesse a pontos számokat. Szabó azt válaszolta, nem tud pontos számot mondani, de az tény, hogy ezernél is többen hagyták ott a Jobbikot, belépni pedig szinte senki nem lépett be.

 Ezután Stummer János, a párt másik alelnöke is felelősségre vonta Vona Gábort, megkérdezte, nincs-e lelkiismeret-furdalása, hogy tönkretette a pártot, és elsőként hagyta el a süllyedő hajót, mint egy patkány.  Vona ezek után, az előre tervezett programtól eltérően, otthagyta a frakcióülést, és visszatért Budapestre – tudta meg az Origó.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap

POLITIK

Semjén Zsolt. Nem adunk ki menekülteket Ukrajnának

POLITIK

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet

POLITIK

Megérkezett Európába a kínai elnök

POLITIK

Figyelmeztető lövések a kárpátaljai Nagyszőlősön

POLITIK

Az európaiak leginkább a háborútól és a migrációtól félnek