Létrehozva: 2017.10.25.

Mi lesz a pizzafutárokkal? Robogókat is kitiltanak szmog idején

A dízelautókat és a robogókat is érinti a szmogrendelet szigorítása. Több ügyben is döntött ma a Fõvárosi Közgyûlés.

Tovább korlátozzák a szmogriadó idején a fővárosban használható járművek körét

– többek között erről is döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.

A változtatással 2018. október 1-je, illetve 2019. október 1-je után korlátozzák további dízel üzemű járművek, valamint valamennyi robogó közlekedését.

Új fizetős parkolási övezet jön létre a IV. kerület metróállomásokhoz közeli területén.

A kerület a lépést azzal indokolta, hogy a szomszédos XIII. kerületben szinte teljes egészében fizetőssé vált a parkolás, így jelentősen nőtt a városrészükben várakozó kocsik száma.

A képviselők emellett eltörölték a szeptemberben bevezetett hétvégi és ünnepnapi fizetős parkolást a Városligetben, mivel az ezekben az időszakokban a környékre érkezők inkább az ingyenesen használható VI. és VII. kerületi utcákban parkoltak, problémát okozva ezzel az ott élőknek.

Döntés született arról is, hogy a főváros 2019 végéig 5,7 milliárd forintos állami támogatásból megvalósítja a 700 férőhelyes Hermina Garázs projektet a Vidámpark helyén.

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

Fel kell kötni a gatyát: nem győzte dicsérni Szoboszlai helyettesét a Liverpool menedzsere

ripost.hu

Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

travelo.hu

Üres szökőkutak, tavak fogadják a turistákat Barcelona és környékén

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból

POLITIK

V. Naszályi Márta saját kezűleg leragasztotta fideszes ellenfele plakátját

POLITIK

Hszi Csin-ping: Immár hetvenöt éve jó barátok vagyunk Magyarországgal