Létrehozva: 2016.07.31.

A jobbikos Volner pofára esett, szabad volt fényképezni a bokorban!

Miközben nõs, családos férfiként beismerni kényszerült, hogy szeretõt tart, azért egy feljelentéssel megpróbálkozott a bokor-botrány fõszereplõje...

Bűncselekmény hiányában elutasították Volner János feljelentését, amit amiatt tett, mert szerinte politikusi minőségében, titkosszolgálati eszközök alkalmazásával megfigyelték, amikor egy fiatal nővel a bokrok közé hajtott.

Vagyis lényegében feljelentette olvasóriporterünket, aki a Pécel környéki bozótosban rajtakapta addig gondosan titkolt szeretőjével. Tette ezt annak ellenére, hogy a lebukás után pártközleményben(!) ismerte be a Jobbik, hogy a nős Volnernek régóta kapcsolata van a hölggyel, a frakció jogásznőjével.

A jobbikos képviselő  ennek ellenére az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz fordult, hogy vizsgálja meg, nem szereltek-e fel nyomkövetőt az autójára!

Volner a beismerő vallomás ellenére tett feljelentést, mert szerinte titkosszolgálati eszközök alkalmazásával figyelték meg politikusi minőségében.

A járási ügyészség viszont bűncselekmény hiányában elutasította a feljelentést

– írta meg a Lokál Gyugyi Csillára, a Pest Megyei Főügyészség szóvivőjére hivatkozva. A Gödöllői Járási Ügyészség a döntést azzal indokolta, hogy az eset nem hozható összefüggésbe Volner „közjogi tisztségével”.

Vagyis jogosan lepleztük le a választóit becsapó, szeretőt tartó politikust...

Ez is érdekelhet

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Most a NATO-t fenyegeti Oroszország

POLITIK

Történelmi jelentőségű, hogy hozzánk látogat a kínai elnök

POLITIK

Gyurcsány így foglalta el a budapesti Városházát

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap

POLITIK

Semjén Zsolt. Nem adunk ki menekülteket Ukrajnának

POLITIK

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet