Létrehozva: 2021.10.15.

Kár volt szidni a Fradit, százezreket fizet a magyar foci megmondóembere

Két hét után döntött az MLSZ a paksiak edzőjéről.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága 350 ezer forint pénzbüntetést rótt ki Bognár Györgyre, a Paksi FC vezetőedzőjére.

A szakember a hónap elején, a címvédő Ferencvárossal szemben hazai környezetben 3-1-re elbukott bajnoki mérkőzést követően éles kritikát fogalmazott meg a játékvezetéssel szemben, ami után az MLSZ jelezte, hogy vizsgálatot kezdeményez ügyében.

A szervezet honlapjának tájékoztatása alapján a csütörtöki fegyelmi ülésen megállapítást nyert, hogy Bognár György „a játékvezetést szándékos elfogultsággal vádolta, ami alkalmas volt arra, hogy a szövetséggel szembeni bizalmat megingassa”. A pénzbüntetés kiszabásánál figyelemmel voltak a tréner „fegyelmezési múltjára”.

Bognár nem először került reflektorfénybe nyilatkozatai miatt. A foci-Eb alatt szakértőként dolgozott a Dánia-Finnország mérkőzés alatt, s eléggé elítélhető módon mondott véleményt Cristian Eriksen újraélesztése után. Szerinte azonnal folytatni kellett volna a játékot.

Az „ámokfutás” után bár kikezdték a szurkolók, maradhatott a Paks vezetőedzője. Az M4 Sportba azonban többé nem hívták vissza.

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

mandiner.hu

Kínával Párizs barátkozhat, Budapest nem – a francia elnök kaviárral fogadta Hszi elnököt

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

mandiner.hu

Jordán Adél a coming outjáról beszélt, majd leszögezte: Ennek az országnak nagyon alapos érzékenyítésre van szüksége (VIDEÓ)

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP VIDEÓJA

Még Sztankovics is elérzékenyült, megható akciót szervezett a Fradi

A NAP VIDEÓJA

Őrületes buli az éjszakában, magyarok ünnepelték a sikert - Videó

A NAP VIDEÓJA

Viperák, könnygáz, újabb videó került elő a magyar focibotrányról

A NAP VIDEÓJA

"Nem azért igazolták" – Kitálalt Szoboszlairól a magyar focista

A NAP VIDEÓJA

Mindent megmutat, átlátszó fehérneműben vonaglik a tetovált álomnő

A NAP VIDEÓJA

Súlyos eltiltás fenyegeti, lecsapott a magyar foci harcos rosszfiúja

A NAP VIDEÓJA

Videón a botrány: Megölelte a pályára szaladó nőt, súlyos büntetést kapott a kapus

A NAP VIDEÓJA

A kamera mindent vett, lányok csókolták egymás a meccsen