Létrehozva: 2020.12.21.

2021-ben ez lesz az év divatszíne! Felkészültél?

A járványhelyzet isnpirálta 2021 győztes színpárosát. A Pantone bejelentette, hogy ez a két szín együtt áll most a divat dobogóján.

Szerző Sors Edina

A Pantone cég idén reményt keltő színeket válaszott vezető árnyalatoknak. Kikiálltották, hogy az „Ultimate ” szürke és az „Illuminating” sárga együttesen viszi el a 2021-es győztesének járó díjjat. Ezzel inspirálva az embereket, hogy napjaink nehéz feladaihoz, egy kis lendületet, fényt vigyenek a hétköznapokba. Ezek a színek jelentős üzenetet hordoznak: „Van kiút, és eljön a ragyogás ideje.” Erőt, támogatást nyújtanak és reményt közvetítenek az elme számára.

Fotó: shutterstock

A 2021-es színek tükrözik a globálisan zajló eseményeket, kifejezve, hogy az emberek melyik színben látják az erőt, a reményt és az összefogást

– magyarázta Laurie Pressman, a Pantone Intézet alelnöke.

A színpárosítás megadhatja a hangulatot az otthon bármely helyiségében, de jól használható bármilyen irodában vagy dolgozószobában is.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Imagem e Estilo Maria Braz (@mariaasbraz) által megosztott bejegyzés

A szürke a nyugalom és ellenállóképesség színe is, a sárga bátorságot ad, pezsgő élénkítő a mindennapok nehézésgeiben. E két szín házasságából hozták létre 2021 iránymutatását a trendekben.

 

 

Szerző Sors Edina

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

YESSS

Egyetlen farmerben járnak idén nyáron a francia nők, válaszd ezt te is!

YESSS

Nagy visszatérő: ez a farmer lesz a tavasz befutója

YESSS

Idén nyáron öltözz Nanushkába! Ezek lesznek a legmenőbb darabok

YESSS

Felrobbant a TitkTok, ez lesz 2024 legdivatosabb hajszíne! Vigyázz, ha tényleg kipróbálod

YESSS

Itt az új mikrotrend: figyeld a tornacipőt!

YESSS

Katalin hercegné bájosan mutatja meg a friss divatot

YESSS

Ez a bikini lesz a nyár legnagyobb divatja

YESSS

Zseniális melltartó trükk: hogy ez miért nem jutott eddig eszedbe?