Létrehozva: 2019.09.24.

Látványos és szórakoztató programokkal vár a Kutatók Éjszakája

A szervezők a tudományos, kutatói életpályát szeretnék népszerűbbé tenni a fesztivállal, amelyet Európa sok-sok országában egyszerre rendeznek meg.

Szerző RIPOST

A programokat úgy állítják össze a szervezők, hogy minden korosztály a gyerekektől a felnőttekig megtalálja a neki érdekes lehetőségeket. A fesztivál nemcsak előadásokkal, hanem elsősorban interaktív programokkal várja az érdeklődőket, azt szeretnék, ha a látogatók aktív részesei lennének a kísérleteknek.

Az eseménysorozat egyik kiemelt szervezője a Bay Zoltán Kutatóintézet, mely Budapesten, Szegeden és Miskolcon is várja a látogatókat a programjaira 2019. szeptember 27-én. Budapesten például megtudhatják az Utazó Planetáriumban, hogyan keletkeznek a csillagok és játszhatnak űrkutatósat; megismerkedhetnek a lézer felhasználásának játékos oldalával, valamint lesznek kémiai kísérletek. A tudományos módszerek hétköznapi felhasználása iránt érdeklődők hallanak majd a háztartási hulladék csökkentése és az újrahasznosítás lehetőségéről, s részt vehetnek egy bűnügyi helyszín vizsgálatában és egy bűneset felderítésében is. Este látványos lézershow várja a látogatókat.

Miskolcon a Bay-Boy nevű robotfiú fogadja a látogatókat, Szegeden pedig Magneto és Ironman, a két szupererő mérkőzik meg egymással.

A részvétel ingyenes, tudományos felkészültség nem szükséges hozzá. A teljes program megtalálható a www.kutatokejszakaja.hu honlapon.

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

YESSS

Ez a bikini lesz a nyár legnagyobb divatja

YESSS

Zseniális melltartó trükk: hogy ez miért nem jutott eddig eszedbe?

YESSS

A fehér tornacipőnek lőttek, ez a lapos topánka lesz tavasszal a divat

YESSS

Fura farmer lesz a tavaszi divat, vigyázz vele!

YESSS

Csodaszép körmökkel várhatod a Valentin napot: itt az idei divat!

YESSS

Így hord az év divatszínét, őrület, mennyire fiatalít!