RETRO RÁDIÓ

A pánikolóktól az optimistákig – ilyenek a magyar utazók

Ciprusra is mehetnek az oltottak
ÚTISÚGÓ
Szerző
ÚTISÚGÓ
Létrehozva2020. 07. 31. 16:15

A járványhelyzet miatt idén később kezdődött a vakációszezon, és sokan még csak most kezdik tervezni nyaralásukat. Az újonnan kialakult helyzetben különböző utazótípusok jelentek meg, mint az ijedt-, a pánikoló-, a nyugodt és az optimista utazók – derült ki a Lounge Group eheti elemzéséből.

Öt utazótípus különböztethető meg Magyarországon, mégpedig aszerint, hogy az utazóknak milyenek az általános utazásai szokásaik és terveik a járvány után, hogy mennyire tartanak a járvány következményeitől, végezetül pedig, hogy mennyire veszik figyelembe a kialakult helyzetet az utazási tervekkel kapcsolatban.

Az „Ijedtek”

közé tartoznak azok, akik nem szoktak és nem is terveznek utazni, azonban figyelemmel kísérik a járványt, az utazásra gyakorolt hatását és következményeit. Ebbe a csoportba jellemzően a nők, az 50-59 évesek, a középfokú végzettséggel rendelkezők, a községi lakosok és a több gyermeket nevelők tartoznak, mint például a családanyák többsége.

A „Pánikolók”

csoportját nagy kül- és belföldi utazási vágy jellemzi, azonban pánikérzetük magas, figyelembe veszik a járvány következményeit, kétszer meggondolják, hogy utazzanak-e. Főképp a 30-39 évesek, a felsőfokú végzettségűek, a fővárosaik és a gyermeket nem nevelők alkotják ezt a csoportot.

A „Higgadtak”

csoportja szintén nem szokott utazni és a járvány után sem tervezi, maga a járvány pedig kevésbé aggasztja, mint az előző csoportot, egyfajta nyugalom jellemzi őket. Ebbe a csoportba jellemzően a 60 év felettiek, az alacsony iskolai végzettségűek és a városlakók tartoznak. Ősszel pedig a nyárinál is kedvezőbb áron lehet szállást találni az országban az aquaparkok és a gyógyfürdők közelében.

Az „Optimisták”

Az optimista utazók igen aktív utazók, magas körükben a külföldre látogatók aránya, illetve ők azok, akik a járvány lecsengését követően is hamarabb indulnának útnak. Utazási szokásaikat nem igazán befolyásolják a vírus miatti változások. Ebben a csoportban jellemzően a férfiak, a 18-49 évesek, a Budapesten élők, a gazdaságilag aktívak és tanulók vannak jelen.

Az „Optimista országjárók”

Ennél a csoportnál túlsúlyban vannak a belföldi utazások, ők azok, akik a járvány után is hazánkban terveznek kikapcsolódni, ők a válaszadók körülbelül 40%-át teszik ki. Félelemérzetük változó, de inkább alacsony a járvány kapcsán. Ehhez a csoporthoz többnyire a férfiak, a 40-49 évesek, a középfokú végzettségűek és a vidéki városlakók tartoznak, hagyományosan a családapák és a középkorú baráti társaságok tagjai.

Népszerűek a rövid, belföldi nyaralások Belföldi utazások kapcsán az előző évhez képest a legnagyobb különbséget az egynapos utazások arányának növekedése jelentette, 16% helyett idén a válaszadók 43%-a részesíti előnyben a rövid, belföldi kikapcsolódásokat. Összességében elmondható, hogy a megkérdezettek kétharmada évente legalább egyszer utazik turisztikai céllal hazánkban. A válaszadók többnyire családjukkal, vagy párjukkal kettesben vakációznak, illetve a megkérdezettek többsége a kialakult helyzetben szívesen kapcsolódik ki belföldön. Hazánk fürdővárosainak felfedezéséhez kedvezőbb feltételekkel itt találtok szállást.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.