Létrehozva: 2020.10.12.

Elmarad idén a Vörösmarty téri karácsonyi vásár

A koronavírus-járvány miatt elmarad idén a Vörösmarty téri karácsonyi vásár, amely helyett a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) kampányt indít a hazai kézművesek támogatására.

A koronavírus-járvány az egészségügyi szakemberek előzetes becslései és a kormányzati nyilatkozatok szerint az adventi időszakban, azaz várhatóan november végén és decemberben fog tetőzni.

Fotó: MTI

A BFTK vezetése ezért – a fővárosi operatív törzs iránymutatását is figyelembe véve – úgy döntött, hogy az idei Vörösmarty téri karácsonyi vásár a járványhelyzet miatt elmarad – közölte az MTI-vel hétfőn a BFTK.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a járványügyi adatok emelkedésére a környező országok nagyvárosai is hasonló intézkedésekkel készülnek, szigorítva a hasonló jellegű rendezvények megtartását.

„A BFTK támogatja a hazai kézműveseket ebben a nehéz helyzetben, ezért a megsegítésükre kampányt tervez, amelynek keretében arra kérjük a lakosságot, hogy az idei ünnepekre is kézműves termékeket vásároljanak és ajándékozzanak” – idézi a közlemény Faix Csabát, a társaság ügyvezetőjét.

Faix Csaba hozzátette, hogy a vásárra jelentkező kézművesek és iparművészek többsége rendelkezik webshoppal, ahol a vásárlók online ki tudják választani az ajándékaikat, ezzel is támogatva a magyar kézműves- és kreatív ipart.

A főváros turisztikai cége további csatlakozókat, cégeket vár a kezdeményezéshez, hiszen ennek a szolgáltatói szektornak a húsvéti és a karácsonyi időszak a fő bevételi forrása – áll a közleményben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-