
Kerkezzel nem számolnak Liverpoolban, kiszorul a csapatból
A magyar balhátvéd jóeséllyel csak mellékszereplő lesz a szezonzárón. Szinte biztos, hogy Kerkez Milos a kispadon kezd a Brentford ellen.
Ugyan a legtöbb lényegi kérdés már eldőlt a Premier League-ben, a vasárnapi utolsó forduló még mindig hozhat változásokat. A Liverpool sem dőlhet hátra, hiszen ha Arne Slot együttese vereséget szenved a Brentford ellen, miközben a Bournemouth kiütéses győzelmet arat, akkor Szoboszlai Dominikék a Bajnokok Ligájáról is lemaradnak. Ez valódi kegyelemdöfés lenne egy így is pocsékra sikerült idény végén. Az Anfielden azonban nem kizárólag a hatalmas téttel bíró mérkőzésen lesz a hangsúly, amin Kerkez Milos is rajtaveszthet.

Kerkez Milost meg sem említik
Minden bizonnyal mindenki tisztában van vele, hogy a Liverpool-Brentford találkozó Mohamed Szalah búcsúmeccse lesz, ami az eredménytől függetlenül is kiemelt szerepet kap majd. Azonban egy másik klubikon, Andy Robertson is utolsó meccsére készül a Vörösök színeiben, aki köztudottan Kerkez posztriválisa.
Éppen ezért szinte borítékolható, hogy Arne Slot a kezdőcsapatban ad lehetőséget a skótnak. Így vélekedik az összes Liverpoollal foglalkozó helyi portál, köztük a This is Anfield is, amely még a lehetséges kezdők közt sem említi a magyar játékost.
Nem kizárt tehát, hogy Kerkez Milos ebben a szezonban már nem lép pályára a klubjában.
Osztályozó vár a Liverpoolra?
A Liverpool akár még a negyedik helyre is odaérhet a záróforduló végére, ugyanakkor egy egészen különleges forgatókönyv esetén osztályozóra kényszerülhet az ötödik hely megszerzéséért Tóth Alex csapatával, a Bournemouthszal szemben. Ehhez az alábbi két eredménynek kellene egyszerre teljesülnie:
- a Liverpool 1-0-ra kikap a Brentfordtól,
- a Bournemouth pedig 5-0-ra legyőzi a Nottingham Forestet.
Ebben az esetben a két csapat nemcsak pontszámban, hanem gólkülönbségben, rúgott gólokban, egymás elleni mérlegben és idegenben szerzett találatok tekintetében is teljesen azonosan állna, ami a rendkívül ritka osztályozót eredményezné.






