
Ebből balhé lesz, Szoboszlai keményen beszólt a szurkolóknak
Túl sok liverpooli szurkoló távozott idő előtt vasárnap az Anfield Roadról. Szoboszlai Dominik a Tottenham elleni meccs után nekik üzent.
Szoboszlai Dominik szerint a Liverpoolt negatívan érinti, ha a szurkolók korán elhagyják az Anfield Roadot, és arra kérte őket, hogy maradjanak a meccs végéig. A vasárnapi, Tottenham elleni 1–1-es hazai döntetlent fújolás fogadta a lelátóról, de a Liverpool magyar játékost jobban zavarta, hogy addigra már sokan távoztak a stadionból.

A Tottenham a 90. percben mentett pontott az Anfield Roadon, és ennek köszönhetően a Liverpool nem tudott javítani a helyzetén, továbbra is az ötödik helyen áll a Premier League-ben. A Liverpool nem túl hatékony otthon, 15 Premier League-meccsükből négyet döntetlenre hoztak, hármat pedig elveszítettek.
Szoboszlai Dominik üzent a szurkolóknak
Pár héttel ezelőtt megbeszéltük egymás között: Srácok, nincs túl sok időnk, hogy rendbe hozzuk a dolgokat, fel kell ébrednünk, és el kell indulnunk azon az úton, hogy jövőre is a Bajnokok Ligájában játszhassunk. Nem hiszem, hogy jót tesz nekünk, ha 80 perc után az emberek hazamennek, ez egyáltalán nem segít nekünk. Maradjatok velünk! Ezt mindannyian látjuk a pályán, és amikor gólt kapunk, ismét többen távoznak - amikor gólt rúgunk, akkor nem mennek el. Megértem a frusztrációt, de szükségünk van rájuk, szükségünk van mindenkire!
- érvelt Szoboszlai, akit a The Guardian idézett.
Vasárnap feszült hangulat uralkodott a Tottenham elleni találkozón a hazai szurkolók körében. Az elégedetlenség fokozatosan nőtt, mert a csapat nem tudott újabb gólt szerezni és eldönteni a mérkőzést: a Liverpool 17-szer próbálkozott lövéssel, de ebből mindössze négy találta el a kaput a Tottenham ellen. Szoboszlai szerint a nehéz időkben is szükségük van a drukkerekre.
"Természetesnek kellene lennie, hogy a nehéz időkben még jobban összetartunk, szükségünk van egymásra. Boldoggá akarjuk tenni őket, de szükségünk van rájuk. Tavaly biztosan élvezetes volt nézni az összes mérkőzést, de idén talán nem annyira. De akkor is támogassatok minket, amikor nehéz időkön megyünk keresztül!” - kérte a magyar légiós.
Szerdán döntő fontosságú meccs vár a Liverpoolra, amely a Bajnokok Ligájában a Galatasarayt fogadja. A török csapat egygólos előnyt szerzett az első mérkőzésen.







