5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

„Merjünk nagyot álmodni!" - Lipcsei Péter nagy sikert vár a Fraditól az EL-ben

Létrehozva2026. 02. 27. 14:10

A Ferencváros a portugál SC Bragával találkozik a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében. A Fradi egykori játékosai, Lipcsei Péter és Szergej Kuznyecov bíznak benne, hogy nem ez lesz a menetelés utolsó állomása.

A Ferencváros-Braga párharc első mérkőzését március 12-én a Groupama Arénában játsszák, a visszavágót pedig 18-án Bragában rendezik. Továbbjutás esetén a görög Panathinaikosz vagy a spanyol Real Betis vár az FTC-re az Európa-liga negyeddöntőjében. A második számú európai kupasorozat döntőjét május 20-án rendezik Isztambulban. A Fradival négy bajnoki címet, és hat Magyar Kupát nyert Lipcsei Péter a sorsolás után a Ripostnak elmondta, bízik benne, hogy nem ez lesz a menetelés utolsó állomása. Olyan fegyelmezetten kell játszani, mint a Ludogorec ellen.

A Fradi a Braga ellen folytatja
A Fradi a Braga ellen folytatja Fotó: Szabolcs László / 

Kétség kívül az eddigi ellenfelek közül a Braga a legerősebb, de előnyt jelenthet, hogy itthon kezdünk. A Braga a negyedik helyen áll a portugál bajnokságban, úgy érzem, a Fradi egységesebbnek tűnik, de természetesen úgy kell hozzáállni mindkét meccshez, mint ahogy a Ludogorec elleni első félidőben tették. Merjünk nagyot álmodni, remélem, nem ez lesz a kupamentelés végállomása

 - mondta Lipcsei.

Fradi-Braga: koncentrálni kell mindkét meccsen

Egykori klubtársa, Szergej Kuznyecov három-három bajnoki címet és Magyar Kupa-győzelmet aratott a Fradival. Úgy véli, nagy koncentrációra lesz szükség.

Huh, de nehéz lesz! Persze a legjobb 16 között már nem lehet könnyű ellenfelet találni. Őszintén szólva a portugál bajnokság erősebb, mint a magyar, a Braga az élmezőnyhöz tartozik, de még mindig jobb, mintha a Portóval kéne játszani. Meg kell próbálni, és meglátjuk, mire lesz elég. Hatalmas koncentráció kell mindkét meccsen

 - fogalmazott Kuznyecov.
 

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.