
Kubatov Gábor nem kertelt, piros lap nélkül volt emberhátrányban a Fradi
Az FTC elnöke már nem is akar a bíróról beszélni. A Fradi-Paks meccs után Kubatov Gábor helyett a közönség elmondott mindent.
A bíró lett a Fradi-Paks meccs főszereplője a labdarúgó NB I-ben. A 2-2-re végződő összecsapás után Csonka Bence teljesítményét főleg a hazai oldalon kritizálják. A 87. percben a Ferencváros úgy szerzett vezetést, hogy közben a paksiak reklamáltak tizenegyest kezezés miatt. A VAR visszanézte az esetet, s jóváhagyta a pályán hozott döntést. A 90. percben aztán a játékvezető szabadrúgást adott a Paksnak, de a videobíró érzékelte, hogy egy másik eset miatt büntető jár a vendégeknek. Csonka a tizenegyespontra mutatott, Windecker József pedig egyenlített. A ferencvárosiak emellett amiatt dühösek, hogy szerintük egész meccsen durva volt a paksiak játéka, ezt pedig engedte a Fradi-Paks bírója. Rá utalt a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor is.

A meccs után Kubatov Gábor, az FTC elnöke szomorú emojival rakta ki a játékvezető fotóját közösségi oldalán. Majd egy videóban arról beszélt, végig emberhátrányban játszottak - ezzel is a bíró ténykedésére utalt.
Ezt a meccset is emberhátrányban harcoltuk végig. A bíróról pedig én nem is mondok semmit, a közönségünk már elmondta
- utalt arra Kubatov, hogy a Fradi-tábor kórusban szidta Csonkát a paksiak tiezenegyesénél.
Kubatov Gábor mellett Robbie Keane is kiakadt
A Fradi edzője, Robbie Keane is a bírót emlegette a meccs után, amikor a paksiak büntetőjéről beszélt.
"Ha Tóth Alex esete tizenegyes volt, akkor minden meccsen 5-6 ilyen büntetőnek kellene lennie. Ilyet még nem láttam a futballkarrierem során. A bíró borzasztóan fújt, Juszuf sárga lapot kapott, a másik oldalon ugyanaz nem lap, a jobboldali belső védő pedig nyolcszor faultolt sárga lap nélkül. Nincs kiegyensúlyozott bíráskodás…"
- fakadt ki a Fradi mestere.
Javában zajlik a Fizz Liga!
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság új idénye – immár Fizz Liga néven – már javában tart. A névváltás új korszakot hozott, de a kérdések a régiek: ki lesz a bajnok, ki harcolja ki a nemzetközi kupaindulást, és kik búcsúznak az élvonaltól? Vajon megőrzi fölényét a címvédő Ferencváros, vagy idén felborul a papírforma, és más csapat ünnepelhet majd? A fordulók izgalma garantált, a szurkolók pedig minden hétvégén újabb drámára és parázs meccsekre számíthatnak. A TippmixPRO ezúttal is ott van a pályán: számtalan fogadási lehetőséggel teszi még izgalmasabbá a bajnoki hajrát.
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!






