
Már a Liverpool sztárja sem tudta szó nélkül hagyni, amit Kerkez Milos csinált
A Liverpool legendás labdarúgója szerint a magyar válogatott balhátvéd még jól jön majd a Liverpoolnak. Ehhez azonban Kerkez Milosnak egy alapvető dologban javulnia kell.
Néhány jótanácsot fogalmazott meg Kerkez Milos számára a Liverpool korábbi játékosa. Markus Babbel – aki annak idején szintén baloldali védőt játszott a Vörösöknél – szerint a magyar válogatott játékosnak jobban kell védekeznie.

Kerkez Milosnak javulnia kell
Kerkezt több kritika is érte, amiért látszólag túlságosan támadó felfogásban futballozik balhátvéd létére. Babbel szerint azonban a magyar válogatott védő még jól jön majd a csapatnak, de csak akkor, ha javít a védekező munkáján.
Azt hiszem, Kerkez Milosnak időre van szüksége, hogy megszokja a Liverpool színvonalát
– idézi a korábbi német focista szavait a LiverpoolEcho.
Ő egy fiatal játékos, aki nincs hozzászokva, hogy nagy klubban játszik – és a Liverpool egy hatalmas klub! A szurkolók és a stáb részéről a nyomás és az elvárás teljesen más, mint a Bournemouthnál.
Babbel leszögezte, tehetséges játékosnak tartja Kerkezt, de szerinte védekezésben és taktikailag jelenleg küszködik. A Liverpool egykori játékosa szerint a magyar hátvédnek meg kell tanulnia jobban védekezni, és el kell sajátítania azt a gondolkodásmódot, hogy senki sem tudja őt megverni a pálya szélén. Hozzátette, ha Kerkez erősít a védekező munkáján, az segíteni fog a csapat jelenlegi gondjain.
Premier League-lázban ég az ország!
A magyar futballrajongók különösen izgatottak fordulóról fordulóra, hiszen Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is a címvédő Liverpool keretének tagjaként rendszerint pályára lép. A Premier League a világ egyik legnézettebb bajnoksága, és a vörösök minden meccse igazi futballünnepnek ígérkezik. A magyar játékosok szereplése külön plusz izgalmat hoz. Érdemes követni és akár megtenni a tippjeinket is!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!






