
„Megpróbálom ugyanazt csinálni, amit ő” – nem akárki helyettesítheti az örmények ellen Varga Barnabást
Nagyon más típusú játékosok, de ha az a feladat, hogy őt kell helyettesíteni, akkor megpróbálja ugyanazt csinálni. Ő játszhat az magyar-örmény vb-selejtezőn az eltiltott Varga Barnabás helyén.
Klubtársa helyettesítheti a magyar-örmény világbajnoki selejtezőn a sárga lapjai miatt eltiltott Varga Barnabást. A szurkolók szerint legalábbis a Fradi fiatal játékosa, Gruber Zsombor képes lenne erre.

Örülök neki, ha sokan így gondolják, én próbálok mindig jól teljesíteni, saját magamra koncentrálni
– nyilatkozta az Origónak a zöld-fehérek 21 éves támadója. Hozzátette, ha megfelelően teljesít, akkor tényleg megkaphatja a behívót, és ebben az esetben úgy fog játszani, ahogy azt Marco Rossi szövetségi kapitány kéri tőle. Gruber Zsombor megígérte, mindent meg fogok tenni a siker érdekében. Klubtársaként pedig nagyon is tisztában van azzal, hogy mire képes Varga Barnabás.
Barni nagyon más játékos. Amikor együtt játszunk, jól kiegészítjük egymást: ő más dolgokban jobb, mint én, én is másban vagyok jobb, mint ő
– fogalmazott Gruber Zsombor, de kiemelte, ha az a feladat, hogy Vargát kell helyettesítenie, akkor arra is készen áll.
Más típusú vagyok, de megpróbálom ugyanazt csinálni, amit ő
– tette hozzá a 21 éves Fradi-játékos.
Kerethirdetés a magyar-örmény meccs előtt
Marco Rossi szövetségi kapitány kedden hirdeti ki a magyar válogatott keretét a soron következő vb-selejtezőkre. Varga Barnabás neve biztosan ott lesz a listán, mert bár az örmények ellen nem játszhat, Portugáliában ott lehet a pályán.







