
Szoboszlai kihívója Liverpoolból érkezhet, Angliában már Modric utódját látják a magyar tehetségben
Egy 16 éves magyar középpályás berobbant az angol U17-es válogatottba, és kulcsszerepet játszott a Duisburgban rendezett felkészülési torna megnyerésében. A Liverpool akadémiáján nevelkedő Farkas Erik két gólpasszal hívta fel magára a figyelmet, és már most Modrichoz hasonlítják – miközben Magyarország még reménykedhet abban, hogy Szoboszlai Dominik méltó utódjaként a piros-fehérek mellett dönt.
Az angol U17-es válogatott a Németország felett aratott 7–5-ös sikerével nyerte meg a duisburgi tornát, amelynek egyik hőse a Liverpool tehetsége, a magyar származású Farkas Erik volt. A szegedi nevelésű középpályás az első félidőben remekelt: aktív részese volt az angolok támadójátékának, kiosztott egy gólpasszt, sőt, a kontrák felépítésében is kulcsszerepet játszott.

Farkas három mérkőzésen két gólpasszal debütált az angol U17-es válogatottban: Venezuela ellen csereként állt be, Izrael ellen kezdőként végigjátszotta a meccset és gólpasszt adott, míg a németek elleni zárófordulóban ismét kezdőként kapott lehetőséget amit egy gólpasszal hálált meg. Bár a szünetben lecserélték, addigra már komoly nyomot hagyott a pályán.
A Liverpool akadémiája kiemelt tehetségként kezeli a középpályást, aki bátyjához, a magyar U19-es válogatottban szereplő Farkas Patrikhoz hasonlóan a magyar futball egyik nagy ígérete. Nem véletlen, hogy mind az angol, mind a magyar szövetség képviselői rendszeresen felkeresték családját, hogy magukhoz csábítsák a fiatal klasszist. Az angol szakértők stílusát Luka Modrichoz mérik, ami önmagában elég ahhoz, hogy komoly várakozás övezze pályafutását. Augusztusban még az angol U18-as csapat keretében is ott volt, bár sérülés miatt nem tudott pályára lépni az idősebbek között.
Farkas Erik komoly vetélytársa lehet Szoboszlainak
A válogatottság kérdése továbbra sem lefutott: Farkas szabadon dönthet, hogy a háromoroszlános mezben folytatja, vagy inkább a magyar válogatottat választja – hasonlóan Dárdai Bencéhez, aki a német utánpótlásban nőtt fel, de a felnőtteknél már a magyar színeket képviseli. Ha így tesz, könnyen lehet, hogy néhány éven belül Szoboszlai Dominik méltó társa vagy épp vetélytársa lesz a magyar középpályán.






