1°C
13°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Ebből botrány lesz, Hamilton még mindig a Mercedes csapatával utazik

Létrehozva2025. 07. 18. 14:00

Hiába váltott csapatot a hétszeres Forma-1-es világbajnok brit pilóta. Lewis Hamilton a Ferrari helyett inkább korábbi együttesének tagjaival érzi jól magát.

Lewis Hamilton 2024-ben elhagyta a Mercedest és a Ferrarihoz igazolt. A hétszeres világbajnok brit pilóta szakmailag nem járt jól, hiszen nemhogy futamot nem nyert, még dobogóra sem került a 2025-ös vb eddigi versenyein. Ráadásul úgy fest, még mindig jobban érzi magát korábbi csapatával, hiszen többnyire velük időzik.

Lewis Hamilton máris kezd tele lenni a hócipője a Ferrarival?
Lewis Hamilton még dobogóra sem került 2025-ben (Fotó: Bryn Lennon - Formula 1)

Erről a Mercedes csapatfőnöke beszélt. Toto Wolff elárulta, továbbra is nagyon szoros a kapcsolata Lewis Hamiltonnal, aki gyakran korábbi csapatával utazik haza a versenyhétvégékről – írja az Origo.

Továbbra is csapat barátja. A versenyhétvégéken rendszeresen felbukkan nálunk a bokszban. Ilyenkor mindig beszélget a mérnökökkel, hoz nekik ennivalót. Sokszor a futamok után együtt szoktunk hazautazni, mint a régi banda: Valtteri Bottas, George Russell, Lewis Hamilton és én

– mondta Wolff a Wall Street Journalnak.

Lewis Hamilton szoros barátságban maradt korábbi főnökével

Wolffot arról is kérdezték, hogy nem furcsa-e a számára, hogy továbbra is ilyen szoros a viszonya a korábbi versenyzőjével.

„Ez bármilyen kapcsolatban nagyon szokatlan lenne, de megpróbáltam nyitott maradni, ezért azt mondtam neki »figyelj, a futamokon nincs barátság, le akarunk győzni titeket«. Efelől nincs kétség, ugyanakkor 12 éve ismerjük egymást. Megbízunk egymásban" – fogalmazott Wolff.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.