
Új szépséget ünnepelnek, már nem Alisha Lehmann a legszexibb női focista
Új királynő ült a trónra. Alisha Lehmann hosszas uralkodása véget ért, a szurkolók szerint mostantól a világ legszexibb futballistája a svéd Alice Sondergaard. A frissen igazolt Serie A-játékos nemcsak tehetségével, hanem szépségével és lenyűgöző megjelenésével is villámgyorsan belopta magát a rajongók szívébe.
Bár a pályán elért teljesítménye is figyelemre méltó, Alice Sondergaard most más miatt is reflektorfénybe került: a közösségi médiában a szurkolók egy emberként kiáltották ki őt a világ legszebb futballistájának. Az olasz Genoa női csapatához való igazolása után megosztott bemutatkozó fotók szó szerint felrobbantották az internetet, és a kommentelők máris trónra ültették a svéd támadót. Ez pedig azt is jelenti, hogy Alisha Lehmannak új kihívója akadt.

A mindössze 19 éves Alice Sondergaard komoly karriert tudhat maga mögött: 15 évesen debütált a svéd junior válogatottban, és már korábban is letette névjegyét az olasz másodosztályban, ahol a Verona, majd a Bologna csapatában szórta a gólokat.
Most azonban új kihívás vár rá, hiszen a Genoa női csapata történelme első Serie A-s szezonjára készül. Sondergaard-tól azt remélik, hogy góljaival hozzá tud járulni a bennmaradáshoz – ő pedig nemcsak a pályán, hanem a pályán kívül is magára vonja a figyelmet.
A Genoa hivatalos Instagram-oldalán közzétett bemutatkozó képei után a kommentelők egymás után áradoztak róla. „Hivatalos, ő a világ legszebb focistája” – írta egy rajongó. Egy másik pedig így viccelődött: „Mostantól a Genoa női csapatának is szurkolok.” Egy harmadik hozzászóló frappánsan annyit írt: „Meg is vettem a szezonbérletet!”
Alisha Lehmann koronája megingott
Sondergaard ezzel úgy tűnik, letaszította a trónról a korábbi közönségkedvencet, Alisha Lehmannt. A svájci szépség évekig a „világ legszexibb focistájának” számított, akinek Instagramon több mint 16,7 millió, TikTokon pedig 12 millió követője van. Lehmann annyira népszerű, hogy a női Európa-bajnokságon testőrt kellett mellé rendelni a rajongói rohamok miatt.
A két játékos összehasonlítása elkerülhetetlen volt a közösségi médiában. Míg Lehmann glamour stílusa és popsztárhoz illő népszerűsége tette ismertté, addig Sondergaard egy friss, természetes szépséggel robbant be a köztudatba – és úgy tűnik, a szurkolók most épp ezt a váltást díjazzák.






