Krausz Gábor
Akad olyan kommentelő, aki szerint gyakorlatilag visszavonul úszóklasszisunk azzal, hogy sorozatban a harmadik világbajnokságot hagyja ki. Milák Kristóf távolmaradását más megvilágításba helyezi Wladár Sándor nyilatkozata.
Igazi hideg zuhanyként hatott, hogy Milák Kristóf edzője, Szabó Álmos bejelentette: tanítványa nem indul a júliusi világbajnokágon. Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke sajnálatát fejezte ki a nem várt fordulat miatt. A sportvezető igyekezett lelket önteni a kétszeres olimpiai bajnok pillangóúszóba.
Ahogy januárban ígéretet tett, nem ment bele vádaskodásba Wladár Sándor. Az úszók első emberét talán nem érte teljesen váratlanul, hogy Milák Kristóf 2023 és 2024 után 2025-ben is kihagyja a világbajnokságot. A versenyzőként szintén olimpiai bajnok sportvezető korábban kritizálta Milákot, mondván, elpazarolja a tehetségét. Ezúttal inkább méltatta a 25 éves világcsúcstartót.
„Sajnálom, hogy nem láthatjuk Kristófot a világbajnokságon. Nem az eredményesség miatt, hanem mert amikor ő a medencében van, és a legjobbját adja, akkor ott a sportág mindig egy kicsit más dimenzióba kerül.
Az egy olyan szint, amiben csak gyönyörködni lehet, ő ugyanis a zsenialitás olyan fokán áll, ahol csak nagyon kevesen, vagy talán senki.
Álmossal egyébként hetek óta folyamatos kapcsolatban állok, állunk, azaz tisztában vagyunk a problémákkal – ugyanakkor teljes mértékben megbízunk benne, illetve a közte és Kristóf között meglévő kapcsolatban. Természetesen bízom abban is, hogy a bajnokunk visszatér abba a közegbe, ahol sikerült feljutnia a legmagasabb csúcsokra az elmúlt években” − fogalmazott a szövetség hivatalos oldalán Wladár Sándor.
Természetesen mindenki azt találgatja, hogy mi tört meg Milák Kristófban 2023-ban, illetve miért nem tud tartósan beleállni a munkába. A párizsi olimpián megszerzett arany- és ezüstérme is bizonyítja, hogy világklasszis, de azt is, hogy több és rendszeresebb edzéssel még többre juthatott volna. A világbajnokságtól való visszalépést a Nemzeti Sportrádióban bejelentő edzője, a vele a közös munkát idén megkezdő Szabó Álmos mentális okokról beszélt. Ezt fejelte meg a MÚSZ felületein újabb adalékokkal. A szakember elmondta, hogy már a tavaszi országos bajnokság előtt is voltak felső légúti panaszai a világrekordernek.
Amióta közösen dolgozunk, öt alkalommal volt ilyen jellegű betegsége, emiatt komolyabb vizsgálatokon is részt vett, ahol kiderült, a meglévő asztmájával is összekapcsolódtak ezek a problémák. Sajnos, Kristóf nincs igazán jól egészségileg, már csak emiatt sem tudott megfelelő edzésmunkát végezni.
Az internet népe nem hagyta szó nélkül a rossz hírt. Sokan biztosítják támogatásukról és kívánnak mielőbbi gyógyulást. Az ellendrukkerek egyike szerint Milák Kristóf ezzel gyakorlatilag visszavonult, más úgy véli, nem lehet kifogás, hogy nincs motivációja.
„Mi lenne, ha a pékből, az árufeltöltőből, a metróvezetőből, az orvosból hiányozna a belső tűz? Ők sem mennek be dolgozni?! Nincs kenyér, nincs tej, nincs közlekedés, és nincs orvos, aki gyógyít!”
Egyelőre úgy tűnik, hogy Milák Kristófnak támogatásra, szükség esetén orvosi segítségre lenne szüksége. Az úszás csak lelkileg egészségesen jöhet szóba...